Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

Meghatározott vonatkozásokban lehet „egészen külsőleges", de ezeket a vonatkozásokat olyan összetevőknek kell determinálniuk (természetesen Az esztétikum sajátosságúban kifejtett esztétikai koncepció értelmében is), amelyek lehetővé teszik, hogy e látszólagos külsőlegesség a valódi bensőség, a „megfelelő" szubjektivitás megnyilvánulásaként hasson. Lukács maga írja: „a műalkotás világában nem fordulhat elő olyan külsőleges mozzanat, amelylyel az ember belső világában közvetlenül meg ne egyezne valami".

95 Vagyis ami a teljesnek szánt esztétikai aspektust illeti, e tekintetben nincs lényegi eltérés Caudwell álláspontja és az övé között. Ebből pedig az következik, hogy a gondolatiság és a tárgyiasság a költészetben úgy szerez magának esztétikai érvényt, hogy nem a maga tudományos igazságára és hitelességére hagyatkozik, hanem a költemény „antropomorfizáló" tendenciái által áthasonítva jelenik meg. Ez nem zárja ki a tudományos igazság jelenlétét, de pusztán a tudományos igazság még nem artisztikum. Valamilyen változásnak van alávetve. Ennek a változásnak — Caudwell szerint „torzításnak" — sokféle útja-módja van, de mindegyik Caudwell alapképletének egy-egy változata. Az is, amikor a versben az egyenes közlés uralkodik, olyannyira, hogy a költemény már-már egyenlő prózai parafrázisával. (Mi, Caudwelltől eltérően, a szabad versben is lehetségesnek tartjuk az „emocionális kongruencia" jelenlétét.) Ilyenkor csupán a közlés formájának egyszerisége, drámaisága, finom szerkezete, a tárgyak és kapcsolataik elhelyezésének, a gondolatok kifejtésének rendje, ritmusa, nyomatékokkal való egymáshoz illesztése, egymásra vonatkoztatása válik a közölt kifejelentések konnotációjává s a gondolat zenéjét, a vele való foglalkozás, küzdelem vagy mély belső egyesülés ízeit sejteti meg velünk. (Külön kérdés, s nem tartozik szorosan ide, hogy a költészetben a nyelvileg felidézett tárgyakhoz fűződő asszociációk hatnak-e, vagy — s ez Caudwell véleménye — közvetlenül a szavak, a nyelvi anyag, amelyben a denotáció és a konnotáció egyként jelen van, már nyelvi, társadalmi szinten tükrözve vissza a tárgyakat és a velük kapcsolatos asszociációkat. Feltehető, hogy a kettő — a nyelvi közvetítéssel — együttesen is hat. A nyelvi megformálás szerepe azonban nem becsülhető le. Ha nem tekintjük alapvetőnek, akkor Caudwell okfejtése értelmében a költemény nem volna „lefordíthatatlan"; le lehetne fordítani bármely tárgyakat jelölő nyelvre, a szimbolikus logika nyelvére is.) A fentiekből kitetszik, hogy Caudwell szóhasználatában az „irracionális" egyáltalán nem „az ész trónfosztását" jelenti, még az érzelmek vonatkozásában sem. Aligha jelent többet és mást, mint Lukács szóhasználatában az „antropomorfizáló tendencia" (szemben a tudományos megismerés dezantropomorfizáló tendenciájával) vagy az jelzőrendszer" (szemben a 2. jelzőrendszerrel). Caudwell a maga eszközeivel éppúgy a költészet „irracionális" oldalának racionális megmagyarázására törekszik, mint Lukács az ő kifinomultabb filozófiai apparátusával és a pavlovi reflex-elméletre alapozott, a tudattalan szerepét az emberi magatartásformákban felmérő, az interszubjektív közvetítés társadalmi gyakorlatához kapcsoló fejtegetéseivel. ••LUKÁCS QYÖROY: AZ esztétikum sajátossága. I. kőt. 484. 346