Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében
hanem a tánccal és a zenével kapcsolatban is kiemeli, s hatásmechanizmusuk szerves részének tekinti a ritmus bizonyos fajta pszichikai hatását. Ez a hatás hasonlónak látszik ahhoz, amiről Lukács György így nyilatkozik, miután elismeri, hogy a ritmusok a mágikus fokon már eltávolodnak „valódi eredetüktől" (ti. a munkától, a közvetlenül mimetikus formától — ne felejtsük el, hogy Caudwellnél már a mágikus fokon, a kollektív ünnepség keretében jelenik meg először a ritmus mint a kollektív és egyéni élmény egyik fontos tényezője): „éppen a mágikus kötöttség, az, ami benne szertartásszerű, hangsúlyozza még erősebben, ezúttal azonban nem tárgyi okokból, hanem érzelmileg nyomatékosan, érzelmeket ébresztve, felidéző módon a ritmusban egy olyan rendnek az elvét, amelyre az ember igent mond, és amely öntudatát felkelti és fokozza". 84 A ritmusról mint „kozmikus" jelenségről nincs szó Caudwell szövegében, az őskorba pedig ő is csak úgy vetíti vissza, hogy már tudatos alkalmazásának valamely fokán az emberi öntudattal, annak egyik első megnyilvánulásmódjával hozza kapcsolatba: „Amikor az ember kitalálta a ritmust, az nyiladozó öntudatát fejezte ki, mely már különvált a természettől." 65 Ami a ritmus fiziológiai oldalát illeti, Lukács az idézett részben is megemlíti, s könyvének más részében is állítja, hogy az ember fiziológiai jellegű ritmusai „— öntudatlanul — már régen részt vettek a ritmika megformálásában". 66 Hangsúlyozza azonban, hogy a ritmika tudatosításában a külső és a visszatükröző szerepű ritmusoknak volt elsődleges szerepe. Persze a szubjektumhoz képest nemcsak a nap és az éj váltakozása, hanem a szívdobogás és a mozdulatok ritmusa is külső egy bizonyos aspektusból, a ritmusok visszatükröző szerepe pedig nem önmagában, hanem a fiziológiai tényező magához hasonításával ér el pszichikai hatást. Mindenesetre Lukácsnak a ritmika eredetét és végső alapját illetően igaza lehet anélkül, hogy Caudwellel ellentétbe kerülne, aki általában — és különösen a Lukács György által támpontul használt idézet szövegkörnyezetében — a ritmus hatásáról s nem eredetéről beszél. A pszichikai hatást Lukács György is elismeri: „Hiszen még a legműveltebb emberek is tanúsíthatják, hogy a ritmika valamiféle »varazslatot« űz, vagyis egyrészt megnöveli öntudatunkat és azokat a képességeinket, amelyek segítségével a külvilágon és saját magunkon uralkodunk, másrészt azonban nem látjuk világosan, hogy honnan származik ez az erő, és milyen eszközökkel hat." 67 Lukács Goethét idézi, aki a ritmus érzelmi alapját „már a mitológiától teljesen mentesen így fejezi ki: »A ritmusban van valami varázslatos, még azt is elhiteti velünk, hogy a fenséges hozzánk tartozik*". 68 Meglepő, hogy Caudwellt, aki e „varázslatosság" társadalmi és pszichikai összetevőinek felmérésére, racionális magyarázatára törekszik, Lukács György mindazok helyett ülteti a vádlottak padjára, akik „napjainkban ezt a tényállást olykor a misztikumba fordították vissza". 6 * Racionálisnak tetszik Caudwell magyarázata, hogy az a ritmus, amely valamiképpen összhangban (vagy ami csak "LUKÁCS QYÖROY: I. m. I. köt. 254. • CAUDWELL: I. m. 242. M LUKÁCS QYÖROY: I. m. I. köt. 255. I. m. I. köt. 250. •M. h. 1. h.
