Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

József Farkas: Proletárforradalom, avantgarde és tömegkultúra

A Tanácsköztársaság fennmaradása esetén a proletárforradalom célkitűzéseit tudatosan és aktivitással vállaló avantgárdé irodalom szükségszerűen további átalakuláson megy át a korszerű szocialista irodalom kimunkálásának irányába, mint ahogy a Nyugat köréből érkező egyes írók (Móricz Zsigmond, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Barta Lajos stb.) esetében is megfigyelhetjük a szocialista irányba tartó eszmei-művészi átalakulás folyamatának megindulását. A proletárhatalom fennmaradása — e fejlődésutak találkozásánál — létrehozta volna a magasabb tömegkultúrával rendelkező szocialista társadalom (sok ágból ötvöződött, sokszínű, a különböző forma és stílustörekvéseknek helyet adó) új irodalmát és művészetét, amelybe az avantgárdé irodalom is — a maga sajátos eszközeit átalakítva-megtartva — szervesen beleépülhet. A szocialista világirodalom későbbi kialakulása kellő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az avantgárdé törekvések által létrehozott új művészi eszközök, a mozgalom baloldali szárnyából forradalmi szocialistává nőtt ágán, a szocialista realizmus formanyelvét, költői kifejezőeszközeinek sokféleségét tették gazdagabbá. Eluard és Aragon csakúgy, mint Brecht, Becher vagy Majakovszkij költészete példázza az avantgarde-ból a szocialista realizmusba vezető költői-írói fejlődésutat. A Magyar Tanácsköztársaság leverése azonban megakasztotta irodalmunk fő ágainak, irányzatainak e kedvező fejlődési lehetőségét, megbontotta a tömegkultúra kiépítésének rövid idő alatt is nagy eredményeket felmutató kezdeményeit, és a korszerű szocialista irodalom és művészet kimunkálásának folyamatát nemzetet átfogó szintről — szükségszerűen — egy szűk „hídfőállás" szintjére szorította vissza. A vereség utáni tragikus helyzetben azután merev állóképként rögzítődtek a proletárforradalom irodalmi vitái, így a Kun Béla és Kassák Lajos közötti párbeszéd is. Holott e vitákban, a Tanácsköztársaság irodalmi életének szemszögéből tekintve, olykor éles hangjuk ellenére látnunk kell a művészeti felfogások kifejtésének szabadságát és a proletárforradalom és a kultúra kérdéseinek tisztázására irányuló elvi igényességet is.