Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Krystyna Sierocka: A lengyel emigráció irodalmi tevékenysége a Szovjetunióban 1918-1939 között

mány és a kultúra területén maga elé tűzött. A lengyel pártaktívának és a vele együttműködő haladó értelmiségi köröknek egyik fő törekvésévé vált, hogy megnövelje a lengyel értelmiség sorait, hogy a tömegkultúra terjesztése mellett kinevelje az új értelmiséget is a Szovjetunió területén. Ez a kisszámú csoport, amelyet időnként a hazulról érkező politikai menekültek erősítettek, magára vállalta a lengyelség politikai és kulturális nevelésének rendkívül nehéz feladatát. Nevelési programjuk kiterjedt az egész lengyelségre. Ezt a munkát az Oktatási Népbiztosság mellett, az 1918. szeptember 23-án a Nemzeti Kisebbségek Oktatási Osztályai megalakítására vonatkozó törvény alapján létrehozott Lengyel Központi Szekció irányította. Ebben az egyébként rendkívül nehéz időszakban komoly erőfeszítéseket tettek, hogy kapcsolatba lépjenek a vidéki területekkel, ellássák tankönyvekkel az iskolákat, újjáalakítsák a régi oktatási intézményeket, vagy újakat hozzanak létre, növeljék a pedagógusok számát, tanítóképző tanfolyamokat szerveztek stb. 1923-ban a Párt XII. kongresszusa egyik fő feladatként az iskolahálózat kiépítését, és a pedagógusok képzettségi színvonalának emelését tűzte ki. Az oktatás általában, s így a lengyel nyelvi oktatás is új szakaszába lépett. Jelentősen megnövekedett a lengyel iskolák száma. Míg 1923 - 1924-ben négyszáztizenegy lengyel iskola volt, addig 1927-ben már 577. Több mint a fele Ukrajnában. Munkásklubok alakultak, könyvtárakat szerveztek, kiterjesztették az iskolán kívüli oktatást, az analfabéták száma ugyanis a lengyelek körében igen magas volt, megközelítette a lengyel lakosság ötven százalékát. Ez a százalék a háború előtt és a háború alatt alacsonyabb volt, de a hazatelepülés elsősorban a műveltebb rétegekre terjedt ki, ami az analfabétizmus statisztikai mutatóinak gyors emelkedését eredményezte. Csökkent a pedagógusok száma is, sőt, akik maradtak, nagyrészt azok sem ezen a pályán tevékenykedtek. Ebben az időszakban a középfokú és az alapfokú oktatás mellett, minden nehézség ellenére, megindult az első lengyel főiskolák szervezése is, melyek az orosz egyetemeken mint önálló fakultások működtek. így megemlíthetjük például Leningrádban a Herzen Pedagógiai Intézet Lengyel Tanszékét, a Lengyel Nyelvi Tanszéket a minszki Belorussz Egyetemen, valamint a Pokrovszki Munkásegyetem Lengyel Tanszékét Moszkvában. 1924 októberében Kijevben megalakult az egyetemi jogú Lengyel Társadalomnevelési Intézet, majd később Minszkben a Belorussz Kulturális Intézet mellett megalakult a Belorussz Tudományos Akadémia Lengyel Szekciója, amely elsősorban a történelem, irodalomtörténet és etnográfia terén fejtett ki tevékenységet. 1931-ben ez az intézet átalakult a Lengyel Munkáskultúra Intézetévé. 1922-ben, Moszkvában, létrehozták a Nyugati Nemzeti Kisebbségek Egyetemét, szervezője, majd első rektora Julian Marchlewski

1 volt. Halála után •Julian Marchlewski (1886-1925). A lengyel és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja, közgazdász, publicista. A Lengyel Királyság és Litvánia Szociáldemokrata Pártjának szervezője, a párt egyik legkiemelkedőbb vezetője és ideológusa volt. Részt vett Nemetországban a Spartakus szövetség megalapításában. Egy ideig az NKP KB tagja. 1918 után a Szovjetunióban tartózkodott. Aktivan részt vett a Kommunista Internacionálé megalakításának munkálataiban. 1920-ban Lengyelország Ideiglenes Forradalmi Bizottságának elnöke lett. A Forradalmárokat Segélyező Nemzetközi Szervezet (a MOPR) egyik megalakítója és első elnöke. 24fi