Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Szántó Gábor András: Matheika János
lémakörét. (Nem véletlenül szerepel az ideológia definíciójában a valóságra vonatkozó és azt tükröző rendszerezett eszmék és nézetek összessége helyett az „érzések" lélektani kategóriája.) Matheika számára a proletár ideológia, amely azonos a marxizmussal, éppen és csakis a proletár pszichológia összesűrűsödését jelenti, — ami persze Mácza és a mi felfogásunk számára elfogadhatatlan, mivel ebből az értelmezésből kimarad a teória és a pszichológia valóságtükröző, illetve torzító szerepe, a tudat hamis elemeinek problémája, vagyis az, hogy ellentétről csak akkor nem beszélhetnénk, ha az ideológia és a pszichológia egyúttal mindig reális és helyes is lenne, azaz hibátlanul tükrözné az objektív valóságot. Matheika és forrásai lényegében az ösztönösséget veszik pártfogásba, az osztálypszichológia szintjére szállítják le Marxot, s ez esztétikai nézeteik egy részében könnyen elvezet az inkább osztálypszichológiát, mint konkrét és lényegi társadalmi valóságot tükröző irodalom támogatásáig. Hogy mennyire közeli álláspontot képviselnek Buharinnal a rappisták ebben a kérdésben - filozófiailag az objektív igazság, esztétikailag a valóban realista művészet tagadásában — azt a RAPP akkori vezérének, Averbahnak a következő kijelentése is szemléltetheti: „A művészet... a társadalmi pszichológiát mutatja meg nekünk, ahogy az létezik, azt a társadalmi pszichológiát, amely még nem nőtt át társadalmi ideológiába, bár azzal mindig is elválaszthatatlanul összefüggött." 109 Mindkét esetben a valóság lényegi vonásainak elhanyagolásával van dolgunk, mindkét álláspont a vulgáris szociológia alaptételeivel rokon: csak érdekek és ezeknek megfelelő, érzelmekké oldott „ideológiák" léteznek, az író csak e szubjektív „pszicho-ideológiát", nem pedig az objektív valóságot tükrözi. Matheika és a korabeli rappista tételek szerint a jó mű az „oszályideológia" vagy „osztálypszichológia" és a technikai eljárásokra redukált „forma" egysége, amelyben a helyes eszme, valamint a művészi eszközök egyszerűsége és gazdaságossága a fő követelmény. A magyar proletár írók — fejtegeti Matheika - olyan irodalmat igyekszenek nyújtani, „amely — az Oktyabr csoport platformjának szellemében — »a munkásosztály és a széles dolgozó tömegek lelkületét és tudatát a proletariátusnak, a világ átalakítójának és a kommunista társadalom megalkotójának végső feladatai érdekében formálja*. Ami pedig a formát illeti, ezen a téren is magukévá tették az orosz proletár írók elvét, vagyis a művészi eszközök minél nagyobb egyszerűségére és gazdaságosságára törekednek". 110 A művészetnek Matheikáék szerint lényegében nincsen specifikuma (ennek bolygatása jó ideig még formalista elhajlásnak számít), illetve valójában csak egy van: az, hogy fegyvert adjon a proletariátus kezébe. 111 Az ilyen szubjektivista felfogás jelentkezését a „ki kit győz le" harcának körülményei között, amikor gyakran nem a megismerést, hanem a szűken l0 * HaujH aHTepaTypHue pariHoraacHH. MocKBa, 1927. 10. 1,0 L. a 107. sz. jegyzetet, i. m. 142. 111 „Lékai-Lassen, a párt fáradhatatlan harcosa, aki számtalan versében, színdarabjában, regényében és elbeszélésében arra törekedett, hogy fegyvert adjon a proletariátus kezébe, a legalaposabb és legrészletesebb kutatást érdemli meg. Mácza elvtárs szemében azonban mindez még nem irodalom." Uo. 144.
