Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szántó Gábor András: Matheika János

SZANTÓ GÂBOR ANDRÂS MATHEIKA JÁNOS (1895-1940) Érdekes és izgalmas, életének egyes fordulataiban romantikus regényeket is megszégyenítő sorsú ember volt, akiről mind a mai napig keveset tudunk. Életútjának bemutatásával egy-két népszerűsítő cikk, családtagokkal készí­tett interjú foglalkozik, 1 s bár neve lépten-nyomon előbukkan az emigrációs irodalom tanulmányozása során, maga az egész pálya lényegében feldolgo­zatlan. E munka elvégzését azonban nemcsak a vele kapcsolatos bizonytalan vagy téves ismereteink pontosabbá tétele indokolja, hanem az a korviszonyok­ból eredő, ideiglenesen előtérbe jutó szerep is, amelyet Matheika a moszkvai magyar emigráció irodalmi életében egy ideig betöltött. A dolgozat ennek a szerepnek a körvonalazására, valamint az ide és az innen vezető út felrajzo­lására tesz kísérletet. A katolicizmustól a polgári radikalizmus felé Messziről indult, és a személyével összefüggő kalandok már születése előtt megkezdődtek. Apja, Matheika József, azaz Josef Matheika Ritter von Regensburg (1870—1900) a családi hagyomány szerint törzskari tiszt volt, aki leendő feleségét, Matheika édesanyját megszöktette, I ezért távoznia kellett a katonaságtól. Könnyelmű, duhaj életet élt, felesége hozományát gyorsan elitta, s fia születése után 2 öt évre meghalt. Az édesanyja, született Rexinger Jenny (1877-1948) egyenes tartású, mindig feketében járó asszonyként maradt meg az emberek emlékezetében, aki visszafogott és tartózkodó modora ellenére is szerette fiát, egyetlen gyermekét. Miután a fiú elvégezte Budapesten az elemi iskolát, 3 az akkoriban erősen •TIHANYI ERNŐ: Mathejka János. Pest megyei könyvtáros, 1959. 7. sz. 5-7. — Uő.: Matejka János Kőnyvbarát, 1960. 11. sz. 855 - 856. - Sz. L.: A lélek kalandja. Lobogó, 1959. aug. 5.; MÉSZÖLY OÁBOR: Keresztneve: Március. Magyar Nemzet, 1968. márc. 21. — Uő.: Doktor Március. Igaz Szó, (Budapest), 1969. 6., 7., 8., és 9. sz. - ESZTERGOMI LÁSZLÓ: A hősi idők krónikása. Népszava, 1968. Ml. 21. - A dolog természetéből eredően a legtöbb segítséget azonban Mathejka Jánosnétól kaptam, akinek készséges felvilágosításaiért és kritikai megjegyzéseiért ezúttal is hálás köszönetemet fejezem ki. * Matheika János a Kegyes-Tanítórendiek Váci Főgimnáziumának anyakönyvei szerint 1895. június 21-én született Budapesten. Nevét ő maga mindig a fenti formában irta. Fele­sége, Arvale Rita Mathejka Jánosné néven szerepel. Az eltérés oka az orosz MaTeJiKa forma átírása, amelyet Mathejka Jánosné már nem változtatott meg. » A bizonyítvány a Váci Vak Bottyán Múzeumban található.

Next

/
Thumbnails
Contents