Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Urbán Nagy Rozália: A. V. Lunacsarszkij — a kultúrpolitikus

Ugyanebben az időben került napirendre a proletkult oktatási munkájának mérlegre állítása a központi sajtóban. A Művelődésügyi Népbiztosság moszkvai oktatási szakosztálya — a vitázok többsége szerint — párhuzamos tevékenységet folytatott a proletkult szervezetek oktatási munkájával. 1919. március 22-én S. I. Micskevics az Izvesztyijában javasolta a két intézmény összevonását. A Pravda, ismét a Proletkulttal rokonszenvezve, április 15-én megvédte a Proletkultot — mint a „proletárkultúra független laboratóriumát". Ezt a „védelmet" nem minden proletkultos fogadta el; Kerzsencev kétségbe vonta a proletkult „laboratóriumi" jellegének indoklását és azt fejtegette, hogy „erejüket a tömegmunka kiterjesztésére kell összpontosítaniuk". Mint láttuk, Lunacsarszkij is a „stúdió"-munkára hívta fel a Proletkult dolgozói figyelmét. Az ő véleményéhez csatlakozott az Izvesztyija április 13-i száma, ahol szerkesztői jegyzet állapította meg: „. .. ha a Proletkult a stúdió munkára korlátozná tevékenységét — ahogyan Lunacsarszkij elvtárs javasolja — , és nem próbálná megváltoztatni és akadályozni a szovjet szervek munkáját, melyre sem joga, sem képessége nincs", akkor el lehetne tűrni függetlenségét is. A Proletkult tényleges státuszáról az Iskolán Kívüli Oktatás első összoroszországi Kongresszusa tárgyalt igen kimerítően. Az 1919. május 6-án megnyílt kongresszuson, Lunacsarszkij elnöki megnyitója után, Lenin is felszólalt. Rövid hozzászólásában a könyvtári munka elégtelenségét, az írástudatlanság leküzdéséért folytatott kampány kérdéseit érintette. Csupán hozzávetőlegesen szólt a Proletkultról. Ironikus hangnemben jegyezte meg, hogy ,,... igen sok a burzsoá értelmiség, a munkások és parasztok új alapokon megszervezett közművelődési intézményeiben lépten-nyomon a legalkalmasabb érvényesülési teret látta a filozófiával vagy a kultúrával kapcsolatos egyéni hóbortjai számára, ahol azután a legnagyobb sületlenségeket lépten-nyomon holmi újdonságnak tüntette fel, a tiszta proletárművészet és proletár kultúra ürügyén valami hallatlan értelmetlenséggel állt elő.. ."

2S A kongresszus utolsó napján Lenin ismételten szót kért. Mintegy másfél óráig beszélt, és amit elmondott, az a kongresszuson szép számban jelenlevő eszerek, anarchisták, bundisták nézetei ellen irányult. Futólag szó esett a Proletkultról is: „Bebizonyítottam önöknek, hogy a proletárdiktatúra elkerülhetetlen, szükséges és vitathatatlanul elengedhetetlen ahhoz, hogy kijussunk a kapitalizmusból. A diktatúra nemcsak erőszakot jelent, bár lehetetlen erőszak nélkül, a diktatúra magasabb munkaszervezetet is jelent, mint amilyen a megelőző szervezet volt. Ezért hangsúlyoztam a kongresszus elején mondott rövid üdvözlő beszédemben a szervezésnek ezt az alapvető elemi, legegyszerűbb feladatát, és ezért helyezkedtem olyan kíméletlenül ellenséges álláspontra minden értelmiségi kiagyalással, minden „proletárkultúrával" szemben. Ezekkel a kiagyalásokkal a szervezés legelemibb feladatát állítom szembe. Osszák szét a gabonát és a szenet úgy, hogy gondosan ügyeljenek minden egyes pud gabonára és minden egyes pud szénre — ez a proletár fegyelem feladata."*

4 "LKKIN: Művészetről - Irodalomról. Bp. 1966. 394. M LKXIN: Művei. Bp. 1974. 38. köt. 358.