Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Illés László: A proletárirodalmi szövetségi politika ellentmondásai
leges háborús veszély? A megkérdezettek körét tekintve, az állásfoglalások nagyon széles skálájával lehetett számolni; a nemzetközi politikai helyzet, minden bonyolultsága ellenére, valóban nem látszott a laikus számára oly kiélezettnek, hogy egyszerűen igennel vagy nemmel lehetett volna megnyilatkozni. Több megkérdezett nem is hallgatta el, hogy a körkérdést indokolatlannak találja. A proletárírói szövetség, összefoglaló értékelésében, kerülve az árnyalatokat, végletesen túlzó feltételezésekig elmenően, feketékre és fehérekre osztotta a világ íróit: ,,Az írók többsége — szólt a beszámoló —, a polgári irodalom büszke nevei, nem adtak választ. Ez a hallgatás azonban beszédesebb, mint a nyílt válasz. Ezek az írók hallgatásukkal kinyilvánították, hogy a Szovjetunió elleni háború mellett vannak, és készek tollúkat a Szovjetunió elleni háború szolgálatába állítani. A proletárírók nyíltan szóltak, a polgári írók is: a Szovjetunió elleni intervenció előkészületeit szolgálják." 39 Valamely sajátos logika folytán alakult úgy a helyzet, hogy a szocialista építőmunka hatalmas kibontakozása közepette egyesek, szűk csoportok, elszédülvén a sikerektől, túlléptek a szövetségi politika Lenin által oly világosan felvázolt programján, s áttértek a parancsolgatás, az adminisztratív nyomás útjára; a nemzetközi küzdőtéren pedig, szemben állván a fasizálódó imperializmus ideológiai frontjával, - talán a fenyegetettség érzésétől is indíttatva szintén nem a szimpatizánsok körének szélesítésére, hanem saját soraik szorosabbra zárására és elszigetelésére törekedtek. Lenin ostorozta a burzsoá körülmények közt nevelkedett értelmiséget, ugyanakkor elvárta, hogy részt vegyenek a munkában, mert bizonyos volt benne, hogy a szocialista építőmunka kohójában átformálódnak majd. Nem elutasította az embereket, hanem az ügy köré kívánta csoportosítani őket. A követelés elvében, úgylehet, nem találunk különbséget Lenin és a proletárirodalom elméletkészítői között. Volt azonban egy lényeges, noha finom különbség a kérdés kétféle megközelítése között, amely a szövetségi politikában diametrálissá fokozódott: Lenin bízott a szocializmus emberformáló erejében és bízott az átformálódó emberekben, a Rapp ultraradikális képviselői úgy tetszik — nem bíztak, alapvetően bizalmatlanok voltak. Egy egész korszak kulturális politikájára rányomta ez a bélyegét, s a dolgok logikájából származott, hogy káros következményei magukat a proletárirodalmi szervezeteket is elérték. A harkovi konferencián ezt a politikát a nemzetközi mozgalom vérkeringésébe is eljuttatták a túlzók, végül is ez vezetett aztán a szervezet széthullásához rövid néhány éven belül. N. Furer, az Ukrán KP harkovi (fővárosi) bizottsága kulturális és propaganda osztályának vezetője a bizalmatlanságot a kispolgárság nagy ideológiai ingadozásával indokolta. „Individualizmus, urbanizmus, miszticizmus terjed soraikban úgymond . Ingadozásuk során e kispolgári csoportok hozzánk is csapódhatnak; efféle manővereiket semmiképpen sem szabad azonosítani azzal, amit mi forradalmi irodalom elnevezéssel illettünk. Az útitársak kérdését komolyan kell felvetnünk. A jelen helyzetben minden útitársnak világosan és érthetően meg kell mondani, hogy útja a forradalmi irodalomban nem az általunk adott valamiféle ideológiai és elméleti engedmények útján M L. a 37 sz jegyzetet, 20 154