Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

József Farkas: Proletárforradalom, avantgarde és tömegkultúra

eszmény korszerű megfogalmazásának a problematikája is, ami szorosan összefügg a forradalom és a tömegkultúra viszonyának adott helyzetével, illetve annak alakulásával, módosulásaival. Mindezek a problémák az új kultúra megteremtése során, a forradalom gyakorlati építőmunkája közben vetődtek fel, sürgetve a legfontosabb alapelvek tisztázását, kidolgozását. Legszemléletesebben — és sajátos bonyolultságukat, összetettségüket is megtartva — e problémák a Kassák Lajos és Ma című folyóirata köré csoportosuló aktivista írók és művészek munkásságával kapcsolatos vitákban fogalmazódtak meg a Tanácsköztársaság napjaiban. És mert e vitákban a korszerű szocialista irodalom legfontosabb alapelveinek a kimunkálásáról volt szó, e viták hangja vált a legélesebbé már 1919-ben is, később pedig, az ellenforradalmi idők hajszoltságában, e felmerült nézetkülönbségek egymással ellentétes irányzatokká mélyültek, kiegészülve egyik oldalon a Proletkult, másikon a forradalmi apályban keletkezett álláspontok új elemeivel. S mindmáig, ha a Tanácsköztársaság irodalmi életének vitáiról esik szó, a magyar avantgárdé irodalom 1919-es tevékenységének vitatott kérdései kerülnek a középpontba, ma is két táborra osztva a szocialista irodalom munkásait és híveit. A szocialista forradalom és a tömegkultúra problémái természetesen már jóval az avantgárdé irodalom körüli viták előtt, a munkásmozgalom egy korábbi szakaszában is felvetődtek, mégpedig több vonatkozásban. Legkorábban talán az a nézet fogalmazódott meg, hogy a szocialista irodalomnak a munkástömegek műveltségi szintjén kell megszólalnia, a „közérthetőség" követelményével lényegében elutasítva a művészi szép igényét, a megformálásban rejlő értéket és hatóerőt. Amikor Ady Endre 1907-ben a Népszavában megjelent versében a kultúra és szocializmus dilemmáját feloldva, a proletariátus és a kultúra egymásratalálásának gondolatát fogalmazza meg (,,Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket" — írja a proletariátusról), egyben az ilyen elszegényítő tendenciák ellen is hadakozik.

4 Ez a probléma, éles vitákat kiváltva, már a Szociáldemokrata Párt 1908. évi kongresszusán is felmerült a Népszava irodalmi rovatának bírálata kapcsán. Garami Ernő fejtette ki a pártvezetőség álláspontját, Ady Endre és a modern magyar irodalom további támogatásának szellemében, elvetve egyes felszólalók azon igényét, hogy a Népszava szépirodalmi rovatában mértékadó szempont legyen, „hogy az író elvtárs-e", s ugyancsak elutasítva a munkástömegek ízléséhez való alkalmazkodás követelményét: „a Népszavának ellenkezőleg az a feladata, hogy a munkásság nagy tömegével szépirodalmi téren is szembeszálljon, szembeszálljon ezzel a szellemi elmaradottsággal és a munkásságot rászoktassa és ránevelje arra, hogy magasabb ízlésű és igényű dolgokat követeljen meg a maga számára."

5 Az Ady Endre és Csizmadia Sándor költészete körül a Népszava hasábjain 1909-ben lefolyt ismeretes vita ugyancsak élesen előtérbe helyezte mind a „közérthetőség", mind pedig ,,a munkássághoz való tartozás" problematikáját, s lényegében a modern kifejezőeszközök és a szocialista költészet viszo4 ADY ENDRE: Csák Máté földjén. Népszava, 1907. máj. 9. 5 Az MSzDP XV. pártkongresszusának jegyzökönyve. Bp. 1908. 195-199.