Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet
szemléletű tanulmány már ez. A Döntsd a tökét, ne siránkozz c. kötet periódusát szinte egészében proletkultos tendencia-korszaknak minősíti, holott korábban sokkal több értéket látott itt is. Persze részben igaza van a „Külvárosi éj" fordulatszerepét elemezve, hiszen ez a korszak, a maga „tisztultan szocialista" szemléletével valóban maradandóbb értékeket teremtett, mint az 1929—31-es éveké. A tendencia és pártosság különbségének marxista koncepcióját azonban mintha kissé mereven kezdené alkalmazni az életművön belüli differenciálásra, — s így a korábbi Fej tő-cikkek elemzéseiből összeállított igényes Szép Szó-tanulmány gondolatilag a marxista szintézis-koncepció fokozatos széttöredezésének veszélyét idézte fel. Jóllehet summája még ebből a koncepcióból nyerte fényét: „József Attila igaza nem kétséges. Az egyetlen volt Adyék generációja után, akinek megadatott a tökéletesség képessége s akinek nem néhány verse, hanem egész műve megérdemli az örökkévalóságot." Tanulságos modell tehát a Fejtő-kritikáé. Marxista esztétikai igényességében, realizmus-orientációjában csakúgy, mint fokozatos főleg politikai, világnézeti hátterű — átépülésében, megrendülésében. Azzal a bizonyítékkal is szolgál, hogy a költői tehetség felismerése, meggyőző értékelése nem pusztán intuitív készségtől függ, hanem a világnézeti-esztétikai tudatosságtól, „normarendszer"-től is. Az egyetemes szocialista művészet és a két világháború közötti korszerű marxista esztétika sajnos ritka ölelkezésének lehettünk tanúi a 30-as évek derekán. Tudva azonban azt is, hogy a munkásmozgalom ellentmondásai, a fasizmus szorítói tragikusan kétarcúvá teszik a jelenségeket. Hiszen a szektariánizmus elleni marxista érvelésű esztétikai harc, a mégoly helyes elméleti-kritikai felismerések olykor a kommunista mozgalom ellen is irányultak. Mint ahogy a KMP tevékenységében is helyes elvek keveredtek szektás-dogmatikus stratégiai és taktikai torzulásokkal. S ez a helyzet rendkívül nehéz megpróbáltatások elé állította a korabeli baloldali értelmiséget. Sikerül-e szétválasztani a kommunista mozgalom világtörténelmi küldetését, stratégiáját, a szovjetunióbeli építés sorsfordító tényeit és a szükségszerű s még inkább a fölösleges torzulásokat? Sikerül-e a koncepciós perek döbbenete idején is megőrizni a felelős szocialista elkötelezettséget s nem úszni az antikommunista, szovjetellenes árral? Tudjuk: József Attila is viaskodik - s nem tévedések nélkül — e problémákkal, ezt tükrözi Az egységfront körül és A szocializmus bölcselete c. írás is. De az ő útja, miként Lukács György, Révai József, Bálint György, Fábry Zoltán, Gaál Gábor és mások pályája is, a marxizmus „pokoljáról" gazdagodása, belső folytonosságának, kommunista elkötelezettségének megőrzése fele mutatott. Fejtő azonban gyengének bizonyult, a polgári, kommunista-ellenes sodrás áramába került. Ez érzékelhető tehát marxista esztétikai-kritikai koncepciójának „fellazulása" mögött. Üj dogmatikus tendenciák a József Attila-értékelésben Nem egy filológiailag teljes marxista József Attila-kép felvázolása a célunk: a kritika- és esztétikatörténeti szempontból fontos, modellszerű, „problematikus" jelenségeket elemezzük, s ezek közül sem mindet. így óhatatlanul