Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet

vénye. A művésztől tehát nem azt kívánjuk, hogy világszemléletét programbeszédekben fejezze ki, hanem azt kívánjuk tőle, hogy a valóságot — s a valósághoz tartozik a világszemlélet is — hűen fejezze ki. Ha ez az író történetesen polgár, akkor nem kérhetjük számon tőle, hogy nem ábrázol munkást, vagy hogy műveiből a szocializmus igazságai csendüljenek ki. De követeljük tőle is, hogy ne hamisítson, hogy ne leplezzen, csonkítson, hogy alkotásában minél mélyebbre hatoljon s ne maradjon meg a felületnél, a látszatnál. Ugyanezt várjuk el a munkásírótól, de a szocialista intellektuel-írótól is: nem tendenciózusan kikészített irodalmat, hanem igaz és jó irodalmat. A valóságot akarjuk minden oldalon; az igazságot akarjuk megismerni, megérteni és átérezni; s annyira biztosak vagyunk s lehetünk a magunk igazságában, hogy a valóság hű ábrázolása, a tiszta irodalom bátran lehet irodalmi ízlésünk követelménye." Hosszan kellett idézni ebből a kevéssé ismert tanulmányból, a magyar marxista irodalomesztétika értékes dokumentumából. S idézhetnék még több más Fejtő-cikkből is, pl. a tendencia és pártosság viszonyát, az agitációs költészet és a szkeptikus tömegmegvetés egy életművön belüli „dialektikáját" elemző bírálatból,

70 a marxista kritika feladatait exponáló cikkből.

71 Vagy éppen irodalomtörténeti esszéiből és tanulmányaiból, melyek nemcsak a XVIII —XIX. század fordulójának magyar irodalmáról tükröznek egy sajátos, koherens (kevéssé ismert) képet, de tudománytörténetileg is fontosak. Annyit sikerült talán ennyivel is bizonyítani, hogy a 30-as évek derekán Fejtő az itthoni baloldali kritikában egy, csak nagyon kevesek által képviselt — vitatható elemeivel együtt is — korszerű realizmus-orientáció talaján állt. Visszakapcsolva e rövid kitérő után a József Attila-kérdéshez: az is kétségtelen, hogy Fejtő éppen ennek a korszerű marxista eszmerendszernek a birtokában vitázhatott eredményesen József AttiláeW a szektás proletkult és a polgári esztéticizmus frontjaival. József Attila igazi jelentőségének, a József Attila-i modell természetének felismerése mögött tehát nemcsak a műértés, a minőség spontán, jó fülű érzékelése, de egyúttal a marxista esztétika fedezete is áll. 1937-ben Fejtő a világnézeti versek iskolapéldájaként emeli ki A város pereme'n-t és a Levegőt!. Nem ismerek napjainkban — sem idehaza, sem a külföldön — költőt, aki a szociális és politikai érzületet annyira költőhöz méltóan fejezné ki, mint József Attila. (...) József Attila »modszere«, hogy a pillanatnyi, személyes élményből, a lírából emeli föl versét a társadalmi és politikai eszmék és törekvések régióiba."

72 Elemzi is a két kiemelt verset: konkrét poétikai analízissel bizonyítva, hogy itt nem egy külső tendencia ráerőszakolásáról, hanem a világnézet, a szocialista hitvallás „átlelkesítéséről", művészi hitelesítéséről van szó. A marxista kritika történetében először, még Bálintnál is előbb mondja ki itt Fejtő: „Talán elfogultság tőlem József Attilát az Ady utáni nemzedék legeredetibb, legősibb s egyben legértelmibb költőjének tartani, de . ..". Felismeri, hogy az ún. pszichoanalitikai versekben József Attila saját árnyait s a freudi tézist is legyőzi művészileg, s hogy néhány szerelmes versében egészen új hangnemet üt meg az ódához képest: „áttör 70 FEJTŐ FERENC: Hollós Korvin Lajos: Harmincas évek. Szép Szó, 1936. III. kőt. 94. 71 FEJTŐ FERENC: Marxizmus és irodalmi kritika. Szocializmus, 1937. 460 - 462. N FEJTŐ FERENC: József Attila: Nagyon fáj. Népszava, 1937. jan. 10. 8.