Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet
érdekelte." S felvázolva a korabeli költészet irányzatait (téves minősítéseket is osztva azonban, például a ,,népi" líra túl sommás értékelésekor), teljes nyíltsággal fogalmazza meg tendencia és pártosság dilemmájának konkrét, József Attila-i megoldását: „Verseiben nem téma volt a szocializmus, hanem lényeg. Ez óvta meg attól, hogy irányverseket írjon." József Attila világnézeti és művészi fejlődése — mondja a kritikus — az osztálytudatosság erősödését mutatja, a munkásság még az osztályharcos frazeológiát is megtalálta verseiben. Csakhogy — s ez ismét csak egyértelmű szembesülés a proletkultosszektás normarendszer mind „pozitív", torzítva kiemelő, mind „negatív", zárójelbe-tevő megítéléseivel szemben — mégsem a frazeológia teszi szocialistává József Attila líráját. Hiszen ő „fölemelte ezeket a szavakat és oly könnyedén, oly költőien illesztette versébe, [... ] mintha égről, tavaszról, ködről vagy falevélről beszélne. És ezt nem lehet csak versművészete javára írni. Mert nemcsak arról volt szó, hogy néhány kifejezésnek polgárjogot szerzett, hanem arról, hogy olyan lírát alkotott, amelynek természetes elemei voltak ezek a kifejezések. Az első volt a magyar irodalomban, aki olyan politikai lírát alkotott, amelyben bölcseimi mélységeket tárt fel, az első volt a magyar irodalomban, aki a szegényemberek, a proletárok életének, küzdelmeinek, osztályharcának színét, izét, hangját és filozófiáját a közösség kozmikus mértékéig fejlesztette, tehát a legemberibb emberi szintjéről mutatta meg. [... ] A háború utáni nemzedék nemcsak legtehetségesebb, hanem legkorszerűbb hangú költője volt. ő adta legszebb, legigazabb meghatározását korunknak, magunknak, lényünknek." Hasonló szellemben szól a kritikus másutt is József Attiláról. 43 Számos kisebb írás jelent még meg József Attiláról a szociáldemokrata sajtóban az évtizedforduló körül, gondolati-szemléleti gazdagodás azonban már nemigen jellemzi őket, s még kevésbé esztétikai-irodalomtörténeti elmélyülés. Sőt ellenkezőleg: mintha a politikai nyomás, a fasizmus közvetlen veszélye és a népfrontpolitika irodalmi képviselete együttjárt volna egy bizonyos fokú szemléleti visszalépéssel, téma-központú tartalmi-esztétikai beszűküléssel is. Egyoldalú és méltánytalan lenne azonban ez a kritikatörténeti minősítés, ha nem értékelnénk a kor kihívására adott közérthető választ és a népfrontkritika mozgósító ihletését. A direkt proletárvonatkozást és az életmű „pedagógiai jelentőség"-ét emeli ki az illegális kommunistaként a Népszavában dolgozó Kállai Gyula, 44 valamint Révész Ferenc. 45 1942. dec. 6-án a vasárnapi szám kulturális melléklete több cikkben 4 * emlékezett az öt éve elhunyt költőre, az aktuális hangsúly itt viszont a fasizmus, a megbomló értelem elleni József Attila-i küzdelem tragikus szépségére került. Nem soroljuk tovább a Népszava József Attila-cikkeit, elég csak Nádass József Németh Andor könyvét bíráló cikkét megemlíteni, amely a kassáki avantgardizmus és a József Attila-líra fejlődésének izgalmas kérdéseiről mond "SZÉLPÁL ÁRPAD: József Attila összes versei. Szocializmus, 1938. 300 - 301. és József Attila emlékezete. Népszava Naptár, 1939. Bp. 45 - 48. 44 KALLAY QYULA: József Attila emlékezete. Népszava, 1940. dec. 5. 7. ** RÉVÉSZ FKRBNC: József Attila. Népszava. 1941. aug. 5. 1. öt esztendő f névtelen megemlékezés]; ORÓ LAJOS: „Nincs bocsánat"; NÁDASS JÓZSEF: József Attiláról. Népszava, 1942. dec. 6. 11-13. 7* 99
