Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

DADW: A szovjet és más európai szocialista irodalmak világirodalmi teljesítménye a szocialista emberkép kialakításában

vezető törtnelmi fokozat. E művekben az aktualitás és a történetiség szoros dialektikus viszonyban állnak egymással. Az írók számára a kezdődő szocialista korszak társadalmi ismereteivel bővült személyes ismeretanyag lehetővé teszi, hogy a kispolgárság, az értelmiség, illetve a kozákság lényegében rejlő kettős természet problematikáját felfejtsék. E néprétegek forradalom adta perspektíváját állítják epikus költészetük cselekményének középpontjába. A 20-as évek saját hagyományaiból és a 19. század realista társadalmi regényéből kiindulva, e regényepopeiákban a néptömegek történelmileg aktív szerepe az epikai ábrázolás központi témája lesz. A történelmet az irodalmi hős sorsa példázza, az életrajzi elemeken túl azonban a korszak történelmi lényegére világítanak rá. (Töredékben maradt regényében, Az utolsó udegebcn, Fagyejev is megkísérelte, hogy a Távol-Keleten dúló polgárháború ábrázolása mellett az udege törzs példáján az emberiség fejlődését ábrázolja művészileg az ősközösségtől egészen a jövő kommunista társadalmáig.) Egyes emberek, illetve egész embercsoportok — pl. a Klim Szamginban a kispolgári értelmiség, a Golgothában az intelligencia, a Csendes Donban a kozákság — határhelyzeteinek, történelmi felelősségének irodalmi ábrázolása eszmei-esztétikai vonatkozásban a regényepopeiában rendkívül termékeny. A forradalom előretörő győzelmes erői nem egyetlen központi figurában, egyetlen nősben öltenek testet. A népet jellegzetes alakok sokasága képviseli, akik a szocialista forradalomban való tudatos részvétel változatosságát érzékeltetik. A szovjet irodalom korábbi műveivel összehasonlítva az epikus személyek szigorú politikai-morális polarizálása összefüggéseiben most az árnyaltabb tagolás tolul előtérbe. Ez egyúttal a cselekvő személyek változatos politikai differenciálását engedi meg. Ezzel lehetővé válik, hogy a forradalom előtti éra vagy a szocializmushoz vezető társadalmi fejlődéstől való elszigeteltség állapotaiból induló tévelygő és kereső irodalmi hősök számára feltáruljon az emberi és társadalmi fejlődés korunkbeli alaptendenciáit meghatározó történelmi cél: a Golgothában a szocializmus vállalása; a Csendes Donban Grigorij alakjában a hamis („harmadik") úton való haladás késői felismerése példázza ezt az irányt. Az említett regényepopeiákban a főalakokat olyan korszakmeghatározó eseményekkel és történésekkel, „világtörténelmi csomópontokkal" konfrontálják, mint az 1905-ös forradalom, az első világháború, az 1917-es februári forradalom, a polgárháború és az ezekkel kapcsolatos társadalmi és emberi változások. A szovjet irodalom közelítése a szocialista társadalom mint a társadalmi valóság új típusa emberképe jelé A 20-as évek drámairodalma elsősorban az osztályharcokkal, az Októberi Forradalom, a polgárháború és a szocialista társadalom békés építése első korszakának társadalmi ellentmondásaival foglalkozott. Az osztályantagonizmus felszámolásával, a szocialista társadalmi rendszer saját alapjain történő felépítésével és az ötéves terv korszakába való belépéssel a ki-kit? problematikája, az ellentétes osztályok direkt ellentétbe állítása háttérbe szorult azzal a problémával szemben, amelyet a szocializmus építése annak a döntő változásnak új fokozataként tűzött napirendre, amely „súlyosabb, lényegesebb, radikálisabb, döntőbb, mint a burzsoázia megdöntése" (Lenin). A drámairodalomnak az új társadalmi valóságot nem csupán tematikailag — a kollektivizálás és a szocialista iparosítás problematikájában - kellett megragadnia, hanem a létrejövő szocialista társadalmi rendszer lényeges vonásait esztétikailag kellett elsajátítania. A néptöme-