Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között

az embereknek a sorsával, akik a szocializmusban vágyaik és reménységeik, eszményeik és a jövőről szőtt elképzeléseik megerősítését látták s akarták látni. Erőfeszítéseik a forradalmi munkásmozgalomban és a proletár-forradalmi irodalomban találkoztak, ez is azt bizonyítja, hogy a szocializmus a múlt és a jelen minden humanista törekvésének igazi letéteményese lehet. Az írói csoportosulás, amely opponált a kapitalizmussal, de egy ideig nem alakította ki szilárd kapcsolatát a proletariátussal (Egon Erwin Kisch, Ludwig Renn és Bertolt Brecht), akiket hajlamuk a dezilluzionálás „tárgyias" írásmódjára késztetett, s így lelkileg is összetartoztak, végül ugyanazokat a politikai következtetéseket vonta le, mint a forradalmi érzületű expresszionisták. Egon Erwin Kisch világháborús élményeit, a polgári társadalom bűneit a tényekhez hűen és könyörtelenül írta meg, a hivatalos sajtó és irodalom ködösítő kísérletei ellen vívott radikális harcával hamarosan a forradalmi proletariátus fegyvertársa lett, világnézetét magáévá tette. A teljes igazságra törekedett, s ez vitte annak az osztálynak az oldalára, amellyel már a Novemberi Forradalom idején együtt harcolt, és amelynek egyedül volt érdeke a teljes igazság. Szovjetunióbeli első utazása után ezt írta John Reed „Tíz nap, amely megrengette a világot" című könyvének előszavában: „Emilé Zola szerint a művészet egy darab igazság, ahogyan egy temperamentum látja. Bennünket, a világháború, a sikeres és balul végződő forradalmak kortársait ez a definíció már nem elégít ki: számunkra a művészet egy darab igazság, ahogyan a forradalmi temperamentum kifejti."

13 Ezzel Egon Erwin Kisch is megtalálta az utat a csatlakozáshoz, miután a háborút követő első években erélyesen tagadta mindennemű „irányzatosság" létjogosultságát. Zaren, Popen, Bolschewiken (1927), Paradies Amerika (1929), Asien gründlich verändert (1932) és a China geheim (1933) című könyvei a valósághű leírást és a pártos állásfoglalást kapcsolják össze, és egyre fokozottabb szerephez juttatják azt az erőt, amelynek történelmi feladatából és világnézetéből a pártosság ered: a munkásosztályt, s a munkások már megvalósult vagy éppen születő világát. Egon Erwin Kisch először azokat a körülményeket tárta fel, amelyek között az ember élni kényszerül, azután pedig egyre inkább azokat az erőket, amelyek a történelmi, társadalmi és politikai körülményeket alakítják. A polgári sajtóval és a polgári költészettel szemben Ludwig Renn is erős bizalmatlanságot árul el. Krieg (1928) című könyvében, amely a frontkatona helyzetének egzakt leírását akarja adni, tudatosan tartózkodik minden állásfoglalástól, mert még nem talált olyan világnézetet, amely az igazság elferdítése nélkül adná az események magyarázatát. Közvetlen műfaji-alkotói következmények származnak ebből az eszmei pozícióból. Ludwig Renn elveti azt a regénytechnikát, amely ellenőrizhetetlen tényekkel dolgozik, látja, hogy az a technika nem szolgálja az igazságot. Renn az „önéletrajzi történelemírás" már megtalált formáját később sem adja fel. Miután felismerte, hogy a forradalmi munkásosztály egy olyan világért küzd, amelyben a gondolat és tett teljes összhangban van, és ahol az emberi szolidaritás uralkodik, ábrázoló művészetének látóhatára kitágul, a második könyvében, a Nachkriegben (1930) a háború után fellépő forradalmi válság történelmi jelenségeit már proletárforradalmi nézőpontból ítéli meg, és félreérthetetlenül a kommunista mozgalom mellett tesz bitet. " EOOM EBWIN KIHCH: Vorwort. ~ John Rzzo: Zehn Tage, die die Welt erschütterten, Berlin Wien, 1927. S. 6.