Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között

konkrét ábrázolását. Az a mély csalódás és megrázkódtatás, amelyet a Novemberi Forradalom tényleges lefolyása az expresszionisták többsége számára jelentett, nem utolsósorban onnan ered, hogy egy testvéri társadalomba vetett reményüket, amely részleteiben egyenesen megegyezik a tudományos szocializmus eszményeivel, nem tudják közös nevezőre hozni a munkásmozgalommal, amely egyedül vezethet ennek az eszménynek a megvalósítására. De az ellenkező folyamatra is van példa. Johannes R. Becher mind közelebb lép a forradalmi gyakorlathoz, nem veti el azokat az új elemeket, amelyeket az osztályharc a háború befejezésére és a társadalom újjáalakítására érlel, sőt, költészetébe olvasztja őket abban a reményben, hogy szilárd archimedesi pontot talál bennük az új Németországért vívandó harcához. Johannes R. Becher nem zárkózik el azoktól a tanulságoktól, amelyekre az élet, a történelem tanítja őt. Ismeretes, hogy Erich Mühsammal és Bernhard Kellermannal együtt az első német írók közé tartozik, akik köszöntik az Októberi Forradalmat. Ismert versében (Gruss des deutschen Dichters an die Russische Föderative Sowjet-Republik) Tolsztoj hagyatékára hivatkozik, de nem ismétl i meg — mint annyi más német költő, aki az erőszak elutasításában a tolsztoji tanításra támaszkodik —, hogy a „Rosszal szemben ne alkalmazz erőszakot!" Ellenkezőleg, Becher felszólítja a szovjet hatalmat, legyen kemény és ne gyakorolja a megbocsátást, hiszen az ő jelszava: „A világ, népem, csak melletted gyógyulhat meg."

7 Miképpen az An Alle (1919) és az Ewig in Aufruhr (1920) című verskötetei tanúsítják, Becher nemcsak készséggel helyesli a távoli Oroszország eseményeit, hanem azt is eldöntötte, hogy elfogadja Németországra vonatkozóan is az osztályharc reális gyakorlatát, a forradalom és ellenforradalom harcát, és levonja a következtetést: csakis a proletariátus forradalmi mozgalma oldhatja meg a társadalmi ellentéteket. De nem marad szemlélődő, útja az USPD-be, majd a Spartacus Szövetségbe történt belépésétől Németország Kommunista Pártjáig vezet. Az 1920-1922-ig terjedő évek némi depressziót hoznak, de később egyre intenzívebben vesz részt a forradalmi munkásosztály harcaiban. Sokban hasonló Friedrich Wolf fejlődése is, aki Szászországban és a Ruhr-vidéken fegyverrel küzd a munkások oldalán. Van egy másik írócsoport is, amelyet lényegében a világháború tett íróvá. Áttörik elszigeteltségüket, a lövészárkokban összetalálkoznak az egyszerű emberekkel, s életük fordulóhoz ér. így van ez Arnold Zweig, Ludwig Renn, Egon Erwin Kisch és Bertolt Brecht esetében. A „Die Erziehung vor Verdun" (,

.Verdun iskolája") rányitja a szemeket az élet valóságos viszonylatainak meglátására. A háború gondolkozásra kényszerít, megingatja a soviniszta propagandába és a polgári ideológia igazságába vetett hitet, éspedig nemcsak a polgári intellektnclek körében, hanem a félrevezetett munkások soraiban is. Erről tanúskodik már Hans Marchwitza Vor Verdun verlor ich Gott (Verdun előtt elvesztettem az istent) című kis kötete, amelyben a kiábrándulás folyamatát a munkásosztály szemszögéből írja meg. Míg az expresszionista költök kaotikus kifejező eszközeik fejlesztésével felelnek a háborúra, s egy a messze jövőre irányuló programot hirdetnek meg, addig Ludwig Renntől Bertolt Brechtig határozott bizalmatlanságot figyelhetünk meg a fellengzős eszményekkel, az ideológiai díszitményekkel szemben. JOHANN«*» R. BBCHBR: Gruss des deutschen Dichters an die Russische Föderative b«.w]ct-Nrpi,u,k Kameraden der Menschheit. Potsdam, I9I9. S. VA 14. Magyarul: Nemet költő üdvözlete az Orosz Szövetséges Köztársasághoz. Ford.: Csorba Győző. JOHAHNM R. BBCHBR: Szelek vándorai. Válogatott versek. Bp. 1962. 57 - 58. m