Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Vajda Gy. Mihály: Bertolt Brecht magyar fogadtatása
amely megnyilatkozik a legjobb mai írók műveiben is, egy olyan irodalmat hozott létre, amellyel már ma is méltán büszkélkedhetünk, s amely a jövőben meg fogja menteni korunk művészi becsületét... Mert nemcsak a kor barbár nézetei és tényei ellen harcol, hanem az ellen is, hogy ez a kor elpusztítja a nagy művészetet, a nagy realizmust, mert ez a pusztulás a jelen szükségszerű fő-tendenciája." ... A 40-es évek legelején a háború továbbterjedésével az Új Hang is, a Korunk is megszűnt. Nagyobb közönséghez a fasizálódó Magyarországon az emigráció, illetve a romániai magyarság e fontos folyóiratai nem juthattak el addig sem. Szerb Antal 1941-ben megjelent világirodalomtörténetéből sem tudhatott meg többet Brechtről az olvasó, mint amennyit a Koldusopera bemutatásáig megtudott — azt is vigyázattal elburkolva. Szerb Antalnál ezt olvashatta (III. kötet, 346.): ,,A weimari Németország utolsó esztendeiben igen tehetséges művészek az operett és a kabarédal közegén át keresték az utat a nagyközönség felé. így Bert Brecht... ennek a magas rendű könnyű irodalomnak legjobb képviselője." 1945— Az eddigiekből következik, hogy a magyarországi Brecht-recepció alapvonala jó darabig nem változhatott meg a felszabadulás után sem. Sőt éppen ebben az időben került Brecht iránya, kb. egy évtizedig, a forradalmi művészetnek látszólag véglegesen idejemúlt rekvizítumai közé. Az emigráns költő fejlődésének újabb szakaszairól még kevesebbet tudtunk, mint korábbi törekvéseiről. Szélesebb nyilvánosság előtt a neve lassanként feledésbe merült, s csak szűkebb körben élt az „emléke" mint a „weimari korszak" egyik képviselőjéé. 1946-ban Lukács György irányadó összefoglalása, Az újabb német irodalom rövid története Tolsztoj müvészetkritikájával vetette egybe Brechtét, aki szintén „a szokványos művészeti üzem emberi méltatlanságából indul ki" s azt „kulinarizmusnak" nevezte. Lukács György elismerte Brecht kritikájának jogosságát. Tolsztoj azonban - írta - „a modern irodalom tartalmát kritizálja, embereit és konfliktusait; a formát csak annyiban, amennyiben modern megjelenési módjai a művészetet elszigetelik a nép életétől". Brecht is a művészetet körülvevő „szociálisan légüres térből indul ki", „ő is át akarja törni a művészet és a társadalmi lét közötti korlátokat", de - s ez volt Lukács György fenntartása Brecht irányával szemben túlságosan közvetlenül a formára figyel, s „úgy véli, hogy egy 'radikálisan új' művészetnek egészen más természetű kifejezési eszközökre van szüksége, hogy a 'kulinarizmus' méltatlanságát és szociális kártékonyságát a művészetben (elsősorban a drámában) megszüntesse, hogy szükséges szociális funkcióját visszaadja. Ilyenmódon tehát Brecht kritikája is elsiklik a szociális tartalom mellett és az irodalom kívánatos társadalmi megújhodásából érdekes és szellemes, de mégiscsak formai kísérletet csinál." (140.) A formalizmus hibájában elmarasztalt költő müvei közül mégis elismerés illette a Félelem és nyomorúság a Harmadik Birodalomban néhány jelenetét és vázlatát, „amelyek megkapóan festik a fasizmus bomlasztó erkölcsi hatását a német mindennapi életben". (147.) Amit Brecht később, 1938 után írt, arra Lukács György még nem térhetett ki, jórészt nem is volt hozzáférhető; még kevésbé lehetett az jelen a magyar irodalmi köztudatban. így amikor a felszabadulás után, mindjárt 1945 júliusában Both Béla, a Szabad Színpad vezetője modern és sikerrel kecsegtető darabot keresvén Brecht müvei közül válogatott, természetesen a Koldusoperái választotta. Ezúttal már hiteles szöveggel. Vas Mván fordításában vitte s/lnre. A lábhadozó ország és a feldúlt Budapest
