Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Szili József: A szocialista irodalomtudomány az Egyesült Államokban
A kommunista párt hivatalos elméleti folyóirata, a Communist, gyakran közölt elemző és összefoglaló cikkeket aktuális irodalomtudományi kérdésekről. így az 1928. szeptemberi számban Joseph Freeman Notes on American Literature (Jegyzetek az amerikai irodalomról) című cikkében érinti az új humanisták és agráriánusok között folyó vita kérdéseit. A John Reed Clubok által megjelentetett tucatnyi irodalmi folyóirat közül kiválik az 1934-ben a New York-i John Reed Club által indított Partisan Review, mely 1936-ban a szintén 1934-ben alapított Anvillel fuzionált. 1937-től kezdve a Partisan Review William Phillips és Philip Rahv vezetésével átszervezett szerkesztésben éles kampányt folytatott a kommunista pártnak a szerkesztők által dogmatikusnak tartott irodalompolitikája ellen, s ezzel egyidejűleg politikailag mindinkább eltávolodott eredeti, szocialista célkitűzéseitől. Ugyancsak a marxista kritikának főleg a New Masses és szerkesztői (Michael Gold és Granville Hicks) által képviselt típusát bírálta James T. Farrell A Note on Literary Criticism (Jegyzet az irodalmi kritikáról, 1936) című könyve. Ebben, C. Hugh Holman szavaival, „arra hívta fel marxista társait, hogy bánják meg tévedéseiket, felejtsék el leegyszerűsítő ítéleteiket, idézzék fel emlékezetükben, hogy az irodalmat nem lehet azonosítani a politikával, s próbálják esztétikai mércékkel értékelni."* A New Masses 1948-ban a mindössze négy számot megért Mainstreammel egyesült Masses and Mainstream címmel. Utóda a ma is megjelenő, s a mai marxista kritika fő amerikai műhelyeként említhető Mainstream. Az irodalomtudomány bármely ágának fejlődése az irodalomtudattal szoros kapcsolatban megy végbe. Az amerikai munkásmozgalom irodalomtudatára jellemző volt a század elején az olyan jeles munkásvezetők, mint például William D. Haywood attitűdje. Eszerint a proletariátus nem alkothat irodalmat és művészetet, amikor minden erejét leköti a létért folytatott küzdelem; minderre majd csak forradalmának győzelme után kerülhet sor. Sokan az irodalom valamennyi XIX. és XX. századi tendenciáját egyszerűen a kapitalizmus vetületének tekintették. A Masses szerkesztői és a munkásmozgalommal rokonszenvező írók (köztük Dreiser is) kérdésessé tették ezt a fajta „puritanizmust", sőt például Eastman számára a szocializmus egyet jelentett a reneszánsz bővérű, élethabzsoló felfogásának reinkarnációjával, az emberi teljesség már-már hedonista definíciójával. Mint Floyd Dell írja az Intellectual Vagabondage-ban (Intellektuális vándorélet, 1926), az ő generációja, a greenwich village-i bohém szocialisták kőre az első világháború előtti kort, a forradalom költészetének korát élte, míg a háború utáni kor a gépek és a józanság, a forradalom prózájának a kora. Ugyancsak foglalkozott a modern ipari és tudományos fejlődés és az irodalom viszonyának a romantika óta visszatérő problémájával Max Eastman The Literary Mind: Its Place in an Age of Science (Az irodalmi tudat: helye a tudományos korban, 1937) című könyvében. Kezdettől fogva nagyon vitatott volt Kenneth Burke CounterStatement (Ellennyilatkozat, 1931) című művében tett kísérlete, hogy az ún. tiszta művészet pozitív (kapitalizmusellenes) társadalmi tartalmát húzza alá. Az ellenpólust, I proletkultos irányt Michael Gold, az amerikai proletárirodalom vezéralakja képviselte. A New Masses 1930-as számaiban „proletár realizmus" elnevezéssel foglalta össze az új társadalom irodalmára jellemző tartalmi és formai jegyeket. Gold Granville Hicksszel együtt szerkesztője volt a Proletarian Literature in the United States (Proletárirodalom az Egyesült Államokban, 1935) című, reprezentatív jellegű irodalmi antológiának. •Uo.
