Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Bojtár Endre: A lengyel avantgarde líra fejlődése

az akkori idők általános „világérzése" fejeződik ki a „katasztrofizmus" terminusban. Számunkra ez tűnik fel találóbbnak, mivel a válsághangulat, a katasztrófa előérzete nem csupán a 20-as évek második felében induló középgenerációt jellemzi, hanem a szkamandritáktól kezdve Broniewskin át egészen a krakkóiakig minden, a 30-as években alkotó művészét. A szkamandriták költészete már a 20-as évek közepétől megkeseredik. Peiper is belefárad az ujjongásba, hirtelen észreveszi, hogy nincs körülötte senki, hogy költészete a semmibe harsog. Przybos" 1930-as kötetében, a Sponadban (Fentről) már a mély szomorúság hangja dominál, s a 20-as évek mérlegét megvonván, feltűnik nála is a későbbi évek lengyel költészetének főszereplője, a halál: „Magányosabban tíz évvel, az elfutottak szörnyű némaságában, önnön halálomat tartom mint töltött karabélyt a tenyeremben." (J. Przyboé: Parada entier ci. 72.) De a katasztrofizmust nem az említett költők művészete jelenti; a katasztrofista nemzedékre éppen a szkamandrita és az avantgárdé poétikával való szembefordulás, illetve a mindkettőtől való tanulás jellemző. Mi is hát ez az irányzat? K. Wyka lexikon-clmszószerűen így jellemzi: „Eszmei-művészi jelenség, a két világháború közötti lengyel irodalom, illetve költészet második évtizedében, mely azoknak a témáknak szimbolikus-klasszicista, nem egyszer szürrealista vagy expresszionista nyomokat mutató taglalásában állt, melyek elkerülhetetlen történelmi-erkölcsi katasztrófát szuggeráltak — jósoltak az akkori világnak, s melyek főként filozofikus, de társadalmipolitikai jellegűek is voltak. A jelenség fő képviselői a wilnói kör 1930 körül irodalomba lépő költői voltak (Czeslaw Milosz, Jerzy Zagórski, Aleksander Rymkiewicz), de a jelenség megfigyelhető ezen a körön kívül is (Mieczystaw Jastrun, Wladyslaw Sebyla), nyomai fellelhetők Broniewski Krzyk ostateczny (Az utolsó kiáltás) című verseskötetében, néha groteszk-szatirikus formát vesz fel (Galczynski poémái, egyes elemei Tuwim Bal w Operze — Bál az Operában című poémájában). A katasztrofizmus 1930 előtt megfigyelhető S. I. Witkiewicz regényeiben és néhány más prózaírónál (például A. Wat Bezrobotny Lucifer - Munkanélküli Lucifer)."

57 Ehhez a felsoroláshoz még egy nagyon lényeges kört kell hozzátennünk: A lublini Reflektory (Reflektorok) című folyóirat körét, az első kötetét 1927-ben megjelentető Józef Czechowiczot s a varsói Kwadryga (Négyesfogat) folyóirat (1927 - 31) köré csoportosulókat (Czechowicz velük is együttműködött, a főszerkesztő W. Sebyla volt, ide tartozott Galczynski s a későbbi proletárköltők: L. Szenwald és St. R. Dobrowolski is). Természetesen nem véletlen, hogy ezeket a költőket, akik gyerekfejjel élték át az 1918-as nemzeti mámort, majd a 20-as évek elejének forradalmi hullámát, 1926—27 táján reménytelen, kozmikus kétségbeesés fogja el. Pilsudski hatalomátvétele után igen hamar beigazolódott, hogy az új rendszer nem képes megoldani az ország nagy problémáit. Lengyelország kétségbeejtő gazdasági helyzetbe került, s az uralkodó osztály egyre brutáhsabb eszközökhöz folyamodott a mind hevesebben mozgolódó elnyomottakkal szemben. A sztrájkok, tüntetések az 1928-as lódzi textilipari sztrájkban csúcsosodtak ki. Erre következett az 1929-es világgazdasági válság, mely mé£ jobban megrendítette az amúgy is ingatag lengyel gazdaságot. !!

w y**^ Wspomnienie o katastrofizmic. (Emlékezés a katasztrofizmusra.) - RxeC* wyobrazni, Ml.