Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Bojtár Endre: A lengyel avantgarde líra fejlődése
és erőtlen ígérgetéssé változott. A stabilizáció felbomlasztotta az addig egységes munkásosztályt, s az osztályharcot is bonyolult erők játékává tette. Ezekben az években már nem lehetett egy egységes, harci lendülettel eltelt munkásosztályra hivatkozni. Ez a fő oka annak, hogy Broniewskiék nem tudták megtalálni a konkrét, forradalmi lírai hőst. A „Három sortűz" költői közül Stande és Wandurski a már korábban megtalált expresszionista modorban — Wandurskinál némi szatirikus-groteszk színnel élénkítve — verselnek továbbra is, egészen a 20-as évek végéig, amikor mindketten a Szovjetunióba emigrálnak. A lengyel proletárköltészetről szólva tulajdonképpen Broniewski líráját kell elemeznünk. 43 Broniewskinek talán a legjobb műve az 1925-ös Pieén o wojne domowej című poéma, melynek csak a bevezetője készült el. Ebben az áradó, erős sugárzó költeményben feltűnik valami a konstruktivizmus fegyelmezettségéből, s halványabbak a szkamandrita poétika nyomai: „szorítás kell a kemény síneknek, hogy dühös-kék acéljuk megcsillanjon, hogy végigrohanjanak bátran, egyenesen a világban, acélbordákat szállítva a hidaknak, hogy kiszorítsák a tűzből és elvigyék az acélsíneket a lokomotivoknak, kart az emelőknek, láncot a horgonyoknak, villámhárítót a felhőkarcolóknak, a kemencetorkoknak füstöt és szenet, s az embereknek büszkeséget és hatalmat I" Broniewski első önálló kötetében, az ugyancsak 1925-ös Wiatrakyban (Szélmalmok) szintén érződik a konstruktivizmus lendülete. Máshol a futurizmus friss levegője csapja meg az olvasót. De lényegében már ebben a kötetben is, majd az 1927-es Dymy nad miastembcn (Füstök a város felett) még inkább három felé szakad Broniewski költészete: „magánlírára", ahol a költő nem tudja leküzdeni idegenségét, egyedüllétét (a Mloda Polskától alig valamiben különböző modorban), másodszor azokra a versekre, ahol ezen az érzésen épp túllép a többnyire absztrakt-etikai fogalmakra hivatkozó, önmagát feláldozó költő, s végül azokra a gyújtóhatású, dinamikus stílusú, a futurizmus és konstruktivizmus egyes technikai elemeit is magukba olvasztó, s az irodalmi kulturális allúziók segítségével az egész lengyel romantikus forradalmi lírát megzengető versekre, melyekben Broniewski, a munkásosztály kollektívájával együtt élő, érző lírikus a harc örömében megtalálja a feloldódást, a cselekvő ember szabadságát. Nem véletlen, hogy Broniewski és általában a lengyel proletárköltészet legjobb kötete az 1932-es Troska i piein (Gond és dal), mely az 1928-29-es gazdasági válságot követő nagy munkásmozgalmi fellendülés hangulatában fogant, tehát olyan időszakban, mikor úgy látszott, hogy újra elérkezett a közvetlen harc órája. A lengyel proletárköltészetet nem segítette konstruktívabb megoldások felé az elmélet, a kritika sem. A Nowa Kultúra megszűntével ugyan volt a Kommunista Pártnak két folyóirata is, a Díwignia (Emelő; 1927-29) és a Miesiçcznik literacki (Irodalmi folyóirat; 1929-31), de egyrészt mindkettő éppen a költészetnek szentelte "Broniewski költészetét meglehetős részletességgel tárgyaltuk „Wladyslaw Bronicwsk nui Atti,a " c • tanu, mányunkhan. - Lengyel - magyar irodalmi kapcsolatok. Bp Üb«., ezért itt csak röviden foglalkozunk vele. (W. Broniewski: Piesá o wojnie domowej, 414-15.)
