Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Bojtár Endre: A lengyel avantgarde líra fejlődése
Fegényt, mivel abban ,,túlsók helyet szentelnek a szerelemnek meg a hasonló ügyeknek", 37 ebből a szempontból ítélik el Gorkijt, akit „inkább anarchista írónak, a legelnyomottabbak énekesének kell tartanunk, mint a szervezett és győzedelmes gyáripari proletariátus írójának", 38 s ez a szempont hatja át a proletárköltők, Ryszard Stande és Wítold Wandurski verseit is. Az ő költészetük expresszionistán szenvedő, szegényszagú jellege akkor ötlik igazán szembe, ha Jasienski korabeli lírájával hasonlítjuk össze. Bár Jasieiískinek sem sikerült megvalósítania azt a forradalmi költészetet, ami Nezval, Majakovszkij ekkori műveiben megvalósult, s ennek oka az volt, hogy nem talált rá a forradalom konkrét emberére — aki az említett költőknél a költő-világ, a költő-munkás, a költő-forradalom metaforákban realizálódott —, s bár ő is a forradalmi tömegről énekelt, mégis, mivel a futurista világlátásnak azért van szüksége a tömegre, hogy a tömegben az egyén spontaneitása felszabaduljon, teret találjon, Jasienski is egyénibb, derűsebb, mint a proletár-költők. Wandurskiék számára a munkásélet nem elsősorban a jövő emberének, a gépek, a nagyváros világában otthonosabb mozgó, dinamikus és szervezett munkásának az élete, hanem a szenvedő, a kisemmizett elnyomotté, aki éppen e megalázottsága révén jogosult arra, hogy részese legyen az eljövendő „Egyesült Világállamoknak", a testvéri szeretet, a harc nélküli jóság birodalmának. A proletkult eszmekőréből, abból, hogy a „népnevelésre", a nagy harc utáni időkre való felkészítésre szorítkozott, egyenesvonalúan keletkezett, hogy leszállt a munkástömegek kulturális-eszmei színvonalára. Ez többek kőzött lírájuk tematikájában is megnyilvánult. Állandóan napirenden tartják a háború, főként pedig a szovjet—lengyel háború és a Pilsudski-féle vezetés kérdését. Leleplező verseket írnak, háborúellenes költeményeket. Az új művészet hívei ezen az egész kérdéskörön már rég túljutottak. Pitsudski kultusza azonban széles munkástömegekben elevenen élt, sőt, a Kommunista Párt állásfoglalása is helytelen volt egészen 1926-ig. (Közismert, hogy a Kommunista Párt még Pitsudski hatalomátvétele idején is a puccs támogatására szólította fel tagjait.) Mindezek ellenére - bár a Pitsudski-ellenes, szovjet-barát és háborúellenes témában ugyancsak a tömegeknek való behódolást kell látnunk — a kisebb tehetségű Stande és Wandurski költészete - mivel itt konkrét élményanyaggal dolgozhattak még ezekben a versekben szól viszonylag a legmeggyőzőbben. ' A proletkult és a Nowa Sztuka vonalának nagyjelentőségű konfrontálására 1924 elején került sor a Nowa Kultúra hasábjain, miután a szerkesztőség már ennek előtte közölte több avantgárdé költő versét (M. Braun, S. Brucz, Jasienski, Stern), s megjelent Wandurskinak egy cikke, mely hosszú ideig a legmegértóbb hozzászólás a forradalmi művészet kérdéseihez a proletkult oldaláról. Az Új Művészet és a proletariátus találkozásáról Wandurski ez* írja: „a személyiség bűvöletének (individualizmus) béklyóiból való kitörés és a személyiség feletti vagy inkább személyiségen kívüli, kolif'ktlv értékekre való áttérés - íme ez annak az alkotói feszültségnek az iránya (tudatosan vagy öntudatlanul), melyről annyit beszélnek művészkörökben. Már maga ez is közelit a proletariátushoz az uj Művészet elproletárosodott alkotóit... az Uj "Nowa powieic z íyeia robotniczego. (A munkáséletből vett új regény.) Kultúra robotnicza, 1923. 4. tz. * Kultúra robotnicza, 1922 15. tz.
