Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Bojtár Endre: A lengyel avantgarde líra fejlődése

vadhajtásaitól eltekintve — éppen azáltal érte el eredményeit, hogy az embert állította világának a középpontjába, a harmonikus, teljes, tökéletes embert, szemben az expresszionizmus Jó Emberével, a proletárköltészet Harcosával és a későbbi krakkói avantgárdé falanszter ízű elképzelésével. Ez a világeszmény néha meglepően érett, szinte klasszicista nyugalmú és harmóniájú versekben realizálódott: „Úgy élek itt mint a még fel nem épített katedrálisok, szénből felhozott katedrálisok tornyában. A sistergő csövek gyámsága alatt emelkedik fel hozzám az ember munkájának és nevetésének forró illata. A zaj és a hahota melyet hallok a föld testének a tiszteletére szóló ének. A füst mely körbe leng engem a szén lelkének a diadala." (T. Peiper: Oczy nad miasíem. A.) Ez a harmónia végül is egy általános követelésben, a forradalom bőséget, örömet, boldogságot hozó követelésében csúcsosodik ki: „az öreg ázsia fiatal európa felett hadd szálljon ma a szabadság dala I A szakadék feletti útból a felhők közötti útból kibányásszuk mindenki számára a boldogságot I" (A. Stern: Reflektory, 38.) Ugyanez a boldogság-igény konkrétabb formát ölt Jasienskinél: „ó minden fajtájú testvéreim európából, ázsiából és amerikából, hányan vagytok még, hol többen, éhezők hadserege 1 új rendek I eljött az idő és a világ mint egy pap felveszi a vörös szentségek keresztségét. gyertek utánam ma oda, ahol tengeri langusztákat falnak 1" (B. Jasiehski: Píeéh 46.) Az Új Művészet embereszménye - párhuzamosan ennek az eszménynek a kialakulásával - egyre konkrétabb társadalmi tartalommal telt meg: egyre inkább a munkás, harcos, győzni tudó proletár lett a líra hőse. Stern és Jasieiíski lírája jelenti a hidat a Nowa Sztuka és a proletárköltészet között, sőt, Jasieiíski két említett kötetét a proletárköltészet olyan magas művészi színvonalú teljesítményének tarthatjuk, amelyet maguk a proletárköltők soha nem tudtak elérni. Jasieiíski az, aki rátalál a proletár-költészet követelte diadalmas hangra. A proletárköltészet siránkozásával, szegény-szagával szemben Jasienskinél a proletariátus valóban a jövő osztálya, félelmetes és vidám, lendületes és mosolygós: „Ki meri utunkat állni? kikötni velünk ki akar? széttapossuk a csizmánkkal, óriások, emberek, szépek, helyet I megindul a tábor, jön a proletár-vili.ir I sapkákkal kövezik az utcát a forradalmi léptek." (B. Jasieiiski: Gépészek dala. Orbán Ottó ford)