Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Hídvégi Jenő: Hernádi György

HÍDVÉGI JENŐ HERNÁDI GYÖRGY I. 1899-ben jómódú orvoscsaládban született Székesfehérvárott Hernádi (Hercz) György.

1 Az édesapa joviális, köztiszteletben álló vasúti orvos, a szabadkőműves eszméknek, utazásoknak és természetjáró szenvedélyének hódoló ember. Az édesanya makacs, hideg, konzervatív alkat, aki egyfajta öröklött mater familias-i ambícióval őrködik a hasznos társadalmi kapcsolatok ápolásán, a család anyagi gyarapodásán, tekintélyén. Az edzett, sportokat kedvelő, erős testalkatú, eleven eszű, a felvilágosító szót szomjazó fiú apjával együtt mindjobban kiszorul a családi otthon áporodott légköréből, de kivezet útjuk a kisváros százados tradíciókkal terhes, meghamisított Vörösmarty-kultusszal torzított atmoszférájából is. A fiatal Hercz György számára a városban egyetlen oázis a főreáliskola nyílt eszű diákjainak és néhány haladó szellemű nevelőjének társasága és az elmaradhatatlan önképzőkör. Itt olvassa fel társainak első, jobbára konvencionális verseit. De ahogy szaporodnak az élmények, a konvencionális elem mindjobban összezsugorodik verseiben. Az érettségi keménygallér-izgalmait hamarosan követi a bevonulás, a harctér. A Galilei-körrel való megismerkedése elmélyíti vonzódását a társadalmi és politikai kérdések iránt, és a fronton eltöltött hosszú hónapok után megérik lelkében a háború, a vérontások feletti visszavonhatatlan ítélet, és a benne mocorgó poéta, az önképzőköri szerelmi líra megnyilatkozásait elnyomva egyszerre vált át az Adyhatásokról tanúskodó, gyötrő, nagy gondolatokkal viaskodó ,,tendenc"-költészetre. Ezernyi cél rántja felkiáltó jeleit elém. A földeken Jóságot sokféléznek a torkok. A felverekedett karokban a fáklyák Tűzre lobbantják bennem a tereket, Szemeinkben meghökkenve nyargal az Idő, Es túl: Éjszakákon (hol Sorsok összedübörögnek) Hajnalokon (hol felfénylenek az Emberek) Látom az én Életemet is piros köntösben Szeretődni a Mindenséggel. Kassák Lajos a következő szavakkal emlékezik vissza a Ma szerkesztőségi asztalánál első ízben jelentkező költőre: „1918-ban egy kamaszdiák kopogtatott be hozzám versekkel. Dadogások voltak, de a fiatal tehetséghez illő dadogások. Valószínű, hogy éppen ez a kiforratlanság, érdes hang keltette fel irányában a bizalmamat. Hiszen akkor mi is még furcsálkodtunk és minduntalan túlerőltettük a hangunkat, még nem tudtuk kimondani azt, ami izzott bennünk, hiszen ez az idő az úgynevezett izmusok kezdeti 1 Nevét 1946-ban változtatta Hernádira. 398