Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Pomogáts Béla: Kis Ferenc költészete
annyira hajlamainak, mint inkább a környezet ízlésének engedelmeskedett, mikor az expresszionizmus hangszerelését választotta. Később maga is megvallja, hogy egyre idegenebbül figyelte az izmusok kísérleteit. Már első kötetébe is belopta az idillikus hangulatokat, a falu bukolikus világának csendes bűvöletét (őszi falu), sőt a hangsúlyos ütemeket is, egyelőre a rím díszítő eszköze nélkül (Munkanélküliek kórusa). Második kötete: a Fegyvertelen (1935) azonban szinte teljesen szakít korábbi formáival s visszatér a népköltészet, a hagyomány eszközeihez, a falusi gyermekkor népdalkincséhez. Ez a visszatérés a költői önkeresés újabb állomása lett. A magyar avantgárdé ugyanis — azonos ütemben az európai avantgardizmussal — másfelé tájékozódott a harmincas évek közepén. Az újító mozgalmakat világszerte a klasszikus eszmények vonzása váltotta fel: a költészet realisztikus stílusban, a hagyományokhoz csatolva magát kereste s humanisztikus küldetésének lehetőségeit. A háborúra készülő fasizmus fenyegetése, a líra megváltozott történelmi helyzete okozta ezt a változást. A magyar avantgárdé is új ideálokat keresett, szinte búcsút mondott korábbi eszményeinek. Maga Kassák is az avantgárdon épülő új szintézist keresett, 12 és új verseiben (Földem, virágom, 1935) a magyar költészet hagyományosabb vonulatához csatlakozott. És az ő nyomában Kis Ferenc is felhagyott avantgardista—konstruktivista kísérleteivel; igazodva az idők változásához, máshol keresett példát, egyszerűbb, közérthetőbb és hagyományosabb kifejezéssel próbálkozott. Gyermekkorát a szatmári falvak világa vette körül, a népdal formáival gyermekként ismerkedett, jobban is vonzhatták ezek, mint az izmusok. Ahhoz azonban, hogy felébressze magában és sajátjává fejlessze az ösztöneiben s emlékeiben lappangó formakincset, meg kellett szabadulnia az izmusok vonzásától, be kellett látnia, hogy a népiség is korszerű líra forrása lehet. A felszabadító szerepe Illyés és Erdélyi költészetének jutott. „Kis Ferencnek önként adódott Illyés Gyula példája, akinél oly formákra lelt, amelyek eléggé zártak ahhoz, hogy a fiatal költőnek támaszul szolgáljanak" — írta Forgács Antal a második kötetet ismertetve. 13 A Fegyvertelen első verse: az Árvák valóban Illyés „epikus" lírájának, főként az Ifjúságnak hatására kereste meg témáját a gyermekkorban, hangnemét a tárgyiasságban, költői eszközeit a konkrétumok között és formáját a versszerűség kötöttségében, a hangsúlyos verselés (a keresztrlmes kilences) ütemeiben. Az emlékek konkrétumaiból fellángoló lázadás szintén Illyésre emlékeztet: Az vagyok ma is, aki voltam, olyan elhagyott, olyan árva I kísértett, bárhol kóboroltam, vívódó lánggal az a lámpa — az egész szoba s a bútorok, ahogy Összenéznek hallgatag s a rozzant szekrényajtón a sok kik.-indik.1l6 ruhadarab — a székek, melyek nem egyformák; az as/tal, amely terítetlen, egy Petőfi-kép s az a korpát fekete kenyér a kredencen H "JJ V 55| ax i^mU!,okro, *• az U J művészetekről. Kassák Lajos felszólalása. Nyugat, 1932. "FoBoÁoa AJTTAX: Fegyvertelen. Válasz 1936 371 390
