Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Szabolcsi Gábor: A magyar szocialisztikus novella kezdetei 1900—1919

lik ki ezt a hat írást a szürke átlagból. Balogh Tömörkény követője, s ha stílusa, a valóság megközelítésének etnográfiai és lélektani módszere mesterére is utal, alakjai mások, mint a szegedi parasztokéi. Tömörkény, Móra hősei a szegedi nép nagy kirajzásának idején voltak a köznapok emberei, mikor a város lakói Szabadkáig és Átokházáig benépesítették a sívó homokot s a gyér akácosok, királydinnyés buckák s a szélben vándorló rozsföldek helyén gyümölcsösöket, szőlőket telepítettek. Évtizedeken át embertelen fizikai munkával és állandóan éber okossággal, furfanggal vettek erőt homokon, aszályon, élték túl a vetést földjükkel együtt kilométerekkel arrébb görgető viharok csapásait s a városi urak vegzálásait. Tömörkény ennek a pionír-népnek s a városon túl is ismeretekkel rendelkező hajósoknak, a „szegedi polgárnak" életét rajzolja. Ezek az emberek a hagyományokat a folyó élet eszközeiként élik, egyéniségük nem rabja a paraszti lét anyagi és erkölcsi törvényeinek. Életük során ez a paraszti hagyományanyag is változik, s a paraszti életnek a polgári életforma irányába történő mozgását is sejteti. Balogh hódmezővásárhelyi parasztokat bemutató írásai statikusabbak, egy valóban mozdulatlan paraszti lét képei. Balogh írásai átmenetet alkotnak a riport és a novella közt. Mint riportok is megrekednek az egyediségben, a paraszti különbség bemutatásában, s elsősorban a nyelv lellemző erejét ízlelgetik. (Hazafelé, Kettesben.) Az elsőben az öreg parasztok lányokkal kötődő humora, a lányok vissza-évődése a téma, ami a fiatal novellistát megejtette. A másikban két öreg paraszt beszélget a háborús világról, a félmondatokkal szóló öregek bölcsessége, tapasztalata, s az ebből fakadó ítélet a világ fölött a mondanivaló. A mozdulatlan hódmezővásárhelyi parasztélet sötét mélységét, ami Tornyai képeinek olyan elidegeníthetetlen sajátja, egy novellája tárja fel, az István bőségben is éhezik. Nemcsak az önmagával szemben is fösvény paraszt rideg portréja a nagygazdáé, aki nyakig ül a va//-ban, mégsem eszik se csirkét, se galambot, még a parasztvárosok napszámosainak gyorsan laktató, de kevés tűrést adó ételét, a dinnyét sem, mert „derága", avasszalonnát ebédel, hiszen „attul tűr a parasztembör". Az ismerős főalak megszemélyesítője egy életformának, melyben részvétlen, rideg, az emberi érzésekre vak a környezet; közönyösen, rendülés nélkül szemlélt a halál. A parasztnovella hangulatán túllépő expresszív bizarrság nyugtalanító nyomorúsággal és félelemmel teli sorsként mutatja be azt a paraszti életformát, melynek típusa ez az értelem és cél nélkül aszkéta fösvény, s mely életformának természetes gesztusa a halállal való rezzenetlen szembesülés. Ez a paraszti lét az elmúlás elől akarja jelenét konzerválni, nincs mozgási energiája s ez pusztulásának oka. Jellemző az örömös virradat tanulsága is. Détárékhoz, Tarjánba hazajött a katonafiú. Bal karjának a fele hiányzik. Az anyában nagy a fájdalom, de öröme is nagy; s a természetes szót mondja fiának: „Csakhogy te mögmaradtál." Ez a belenyugvás a sorsba, s a kisebbik rossz fölötti hálás öröm, ez is a statikus parasztszemlélet és a statikus parasztéletforma megnyilvánulása, mint ahogy a Bordásban megírt tanyasi életkép is az. Bordás 10 éves kora óta béreskedik Gyevi Kiss Péternél, 26 éves korában nősülni akar, „tanyásbérös akar lönni". A gazda nehezen egyezik bele; nem érti, mit akar Bordás, minek ennek az embernek nősülni. Tömörkénynél ismeretlen a basaparasztnak ez a rideg gőgje; a fiatal novellista gyengén szerkesztett, Tömörkényt utánzó novelláiban a magatartás különbségének olyan jelenségeit fedezhetjük fel, ami miatt érdemes rá fölfigyelni. A szegedi novellisták közül Sz. Szigethy Vilmossal van még találkozása a Népszavának. A (bob) álnévvel a két világháború közötti időben a radikális polgári szemléletet képviselő, a munkásmozgalommal rokonszenvező Délmagyarországban jelen-