Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Pomogáts Béla: Kis Ferenc költészete

Nem mintha Kis Ferenc elfeledkezett volna a keserves sors élményeiről: a Fogházban, a Munkanélküliek kórusa, A köpködőben az üldöztetés és a nyomor rémeivel viaskodik, a Vers a gazdasági világválság ismert képeit vetíti elénk: „a tengerbe loccsanó kenyérmagvak"-ra és a „kazánokban égő búzaszemek"-re utal. A szenvedés élményéből mégis reménykedés és bizakodás forr elő, Kis Ferenc optimizmusát a munkásság jövőjének átélt és teoretikusan átgondolt tudata hevíti - ezt a lelkiállapotot fogalmazza meg a Fogházban utolsó szakasza: Most megkínzottan is: gondold át életed, a felnőtt reggelt öltöztesd fel újra, mert bőbeszédű órák közelednek s mint meleg kenyérből az élet friss szaga, megindult szívekből úgy árad az ének, úgy árad éneked e falakat ledöntő. Az első versek az expresszionizmus humanista pátosza, lendületes előadása és absztrakt fogalmazása mellett a „konstruktivista" harcos optimizmusát is magukba fogadják. Legfőbb élményük a közösség vágya és megtalálásának öröme; talán az sem véletlen, hogy első írásai gyakran szólnak közvetlenül barátaihoz: Kassákhoz, Lengyel Lajoshoz, Déry Tiborhoz — s maguk a versek árulják el, hogy az ajánlás nem független a mondanivalótól. Az absztrakt fogalmazás mélyén személyes élmények, emberi kapcsolatok eseményei lappanganak. A közösségigény harsány szavait egészíti ki a jövő meghódításának bizonyossága, az ember és társadalom közötti harmónia megteremtésének bizalma s hite: Munkások szomorú tekintetébe, láncolt erejébe a holnap fényét, a jövő lendületét viszi ez az értelmes sokaság: mögötte az én fiatal életem, melyet úgy sodor milliók épülő egysége felé, mint izmos szél a magányos porszemet a dombra - hangzik fel a pályakezdés ars poeticája: a Bevezető. Ezek a sorok harsány és diadalváró optimizmust sugároznak. Kis Ferenc fiatalos derűvel bízik a munkásság végső és hamarosan eljövendő győzelmében, a történelem következetes emelkedésében, „öntudatos, büszke fiatal munkások voltunk... megrázott és magasba emelt, hogy •predesztinálva vagyunk a világ megváltoztatására*" - emlékeznek vissza ifjúságára az önéletrajzi jegyzetek.* Versei „a jövendő erős tejszagától" frissek, „Betellő világ !... emelkedő ütemeidre lépek, nagylombú fáiddal növekszem" - mondja a Munka utánban, „Látom a titokba-hasltó világosságot / és érzem az erős emberek komolyságát" - az Utak között soraiban az erejét és holnapját ismerő fiatal munkás önbizalomtól duzzadó lírája hangzik fel. Az így vagyunk együtt pedig az első kötet legszebb verseként jövendöl hamaros és bizonyos győzelmet: feltartóztathatatlanul közelednek felétek a napok, a ti napjaitok, amikor meg kell találnotok magatokban a legteljesebb emberséget. •Uo. 298. 25» 387