Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Jordáky Lajos: Korvin Sándor

A fukar házfalak között az udvar szűkös álom. Szunnyadó, hideg négyszögén vergődik ifjúságom. Oly szűk itt minden; szögletes; s a szárnyalót bezárja. Sarkában kuporog a bús alázat félszeg árnya. Hajába költözik az ősz; s ő mos csak - összetörve. A gyermek felnő, elbukik s egy udvart sétál körbe — körbe; mint élő mutató rója a lassú percet. És vele ifjak, öregek, akiket vasravertek . . . S ekkor, ezekre a küzdő és elbukó emberekre gondolva, maga előtt a rideg udvarral s mindazzal, ami rideggé és szomorúvá teszi, a nyomorral, amely megül itt mindent, a költő előbb önmagát teszi felelőssé a fájó képért, hogy kemény harcra kötelezze magát minden ellen, ami az ember szárnyalását akadályozza: De nem I... E fájó megadást én fonom életükre. És alázatuk megaláz, mint cinkosságom tükre. Szője az álmos szögletek prédaleső takácsa, a pók, a hulló életek hálóját elmélázva, — de nem az ifjú képzelet 1 Az mcgfürdik a napba, s a hálón akadt sorsokat suhogva fölragadja. Oh, felhőkkel vetélkedő ábrándom, büszke sárkány 1 Te vagy a fénylő zendülés, mely győz az udvar árnyán. Ez igazi költészet. A komor udvarban sehol a naturalizmusnak még a legkisebb nyoma íincs. A költő buzduló és hívó nagyot akarásában sehol a sematikus jelszószerüség és semmitmondó optimizmus. De van benne valóság, heroikus és romantikus kiállás, mindaz, ami a realizmust szocialista realizmussá teszi. S a költő a komor udvarról Vasárnap délután a Séta térre megy, a Fellegvár alá, a Szamos partjára. A tavasz s a tavaszi napsugárban nyüzsgő emberáradat kapja el: Vendéget lát a sétatér és tarkán felpezseg. Oh, színes aljak, szalagos ünneplő székelyek.