Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Varga Rózsa: A Magyar Nap c. napilap az antifasiszta népfrontpolitika szolgálatában

ben a hitleri III. Birodalom által közvetlenül veszélyeztetett országokban dúlt, vezetésének központja elsősorban a francia értelmiség nemzetközi szervező tevékeny­ségében összpontosult. A Henri Barbusse és Romain Rolland kezdeményezte anti­fasiszta békemozgalom s az ennek jegyében évenként megrendezett Békevilág­kongresszusok szellemének hatására bontakozott ki az „elkötelezett müvészet"-nek az a magatartás-eszménye, melynek követői a társadalmi elkötelezettséget sok esetben nemcsak a társadalmi harcokban határozottan állást foglaló müvek alkotá­sával, hanem a spanyol szabadságharcban, az antifasiszta ellenállási mozgalmakban, fegyveres harcban való aktív részvétellel is vállalták. A francia és a csehszhvák művészek kialakították konkrét népfrontos szervezeteiket is, 8 segítettek a kommu­nista párt antifasiszta küzdelmét nemzeti harccá fejleszteni. Alig volt olyan jelentős alakja a francia és csehszlovákiai művészeti életnek, aki igényt ne tartott volna a haladás szolgálatára, s ne csatlakozott volna valamilyen módon a kommunista párt vezette antifasi zta mozgalomhoz. Az 1934—35-ös időszak a magyar munkásmozgalomnak is egy fellendülő, harcos szakasza, sztrájkok sorával védte jogait és szervezeteit, s sikerült meghiúsítania Gömbös teljes fasizmusra törő terveit. 1936-ban azonban a KMP akkori vezetőségé­nek a r.épfrontpolitika magyarországi alkalmazásához való ellentmondásos hozzá­állása, az 1936. januári nagy lebukások, s az alapszervezeteknek 1936 nyári felosz­latása következtében, a magyar kommunista munkásmozgalom egyik legválságo­sabb korszakát élte. 9 Mindennek ellenére a magyarországi szellemi életben is 1936-ban az addi iákhoz viszonyítva új, progresszívebb és nagyobb rétegekre kiterjedő cso­portosulások kialakulásának lehetünk tanúi. Az antifasiszta népfrontpolitika jegyé­ben megalakult a Gondolat. A fasizmus elleni program meghirdetésével indul a Szép Szó. Az Új Szellemi Front tévútjainak önkritikus lezárása után, Sárközi szer­kesztésében megújulva jelent meg a Válasz, s egymást követve megjelentek az iro­dalmi és politikai közéletben nagy hullámverést előidéző „Magyarország felfedezése" sorozat első kötetei. A Magyar Nap élénken reagált a magyarországi szellemi élet ezen új jelenségeire, s lényegében azon mérte azok politikai, társadalmi és irodalmi jelentőségét, hogy a népfrontpolitika kialakításának, erősítésének folyamatában milyen irányú ható­tényezőt jelenthetnek. A Magyar Nap politikai napilap volt, s míg a bel- és külpolitikai kérdésekben • Az „Association des Ecrivains et Artistes Révolutionnaires" 1932-bcn alakult. Fótitkára: Paul Vaillant-Couturier, elnóke: Romain Rolland. — Tevékenységével, a népfrontpolitika kialakulásában és harcaiban betöltött szerepével részletesebben foglalkozik: (sztorija fran­cuzszkoj literatOft IV. Moszkva, 1963. Akad. Nauk SzSzSzR. 295 302. Az ennek előz­ményeként tekinthető Clartc-mozgalom kialakulását és történetét F. Narkirjer: Fran­cúzkaja revoliucionnaja literatura (1914- 1924). Moszkva, 1965, Izd. „Nauka" c. művének 202-275. oldalain tárgyalja. A cseh Levá Fronta 1930-ban alakult. Vezetői: Pavct Prokop, Ivan Sekanma, Ladislav Stoll, Beűrich Václavek stb. Jelentós szerepe volt az antif.i M ,/t.i szellemi egységfront szervezésében, az. ellenállási mozgalom szellemi előkészí­tésében. - t.d. Csehszlovákia Kommunista Partjának törtenete Bratislava, 1902 Pol. i ^~453. — A Levá Frontához hasonló nemzetiségi szervezetek voltak Cseh­szlovakiában ,i /I , v .ik MN, az ukrán Postup. a nemet l.inksfront. Magyar megfelelőjük megteremtési kísérlete volt az 1936-os Tavaszi Parlamentek szervezése, funkcióit késobb> a ruß** tflm 'f ek kulturális munkájának szervezésében a Magyar Fiatalok Szövetsége, a tsKP magyar ifjúsági népfrontos szervezete töltötte be. • A magyar munkásmozgalom története. 1867 -1945. Bp. 1961 -62. K. 194 -195. M

Next

/
Thumbnails
Contents