Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Kiss Ferenc: A szocialista kritika történetéből
dó munkatársa ekkor a Korunknak, Ignotus Pál öncsonkííott irodalom címmel tartott előadásának helyeslő ismertetése révén ad a népi írókról az Újváriénál, ha lehet, még riasztóbb képet. 14 Barta Lajos pedig tüzetes tanulmányban fejti ki, hogy csődbe jutott a magyarországi parasztirodalom. 15 Az erők állapota iránti érzéketlenség és a korábbi nézetek megkövülése nemcsak a népiek megértését nehezíti, de taszítóan hat más irányba is. Már készülnek a kor börtönviselt művei, mikor Fábry Zoltán kijelenti, hogy „A szándék — ami egyértelmű az írói bátorsággal, a korszerű szociális vállalással — nemcsak Magyarországon, de a legradikálisabb nyelvterületen, Szlovenszkón is elveszett." 18 Az egyes alkotók megítélésében még súlyosabb sérelmek érik az igazságot és az írói érzékenységet. Átmeneti megingások alapján, melyek önmagukban csakugyan kiábrándítóak lehettek, egész életműveket érintő konzekvenciák fogalmazódtak. Korvin Sándor pl. a harmadik nemzedék bizonytalanságát és „sokféle visszavonulását" bírálva Radnótit minősíti óvatos duhajnak 17 . Hogy némely cikkekben Móricz csak anekdotázó úriember vagy tudatos opportunista, 18 esetleg ingatag valaki, akiről nem lehet tudni: a parasztok ellen írta-e müveit, vagy érdekükben, 19 hogy Nagy Lajos áruló, 20 aki pénzért adta el magát, 21 hogy Kassák a spanyol fasizmus pesti ügynöke, 22 ellenforradalmár, 23 és hogy Karinthy is kiérdemesült bértollnok, 24 ebben az volt a legkeservesebb, hogy az esetek többségében jogos kifogások, kikerülhetetlen részigazságok indokolták a minősítést. Igaz például, hogy Radnóti nemzedéke nem ígért annyit, amennyit végül beváltott. Igaz, hogy Kassák a népfront ügyében, s a spanyol polgárháború kérdéseiben is élesen szemben állt a kommunistákkal, s nemcsak velük. Igaz, hogy Nagy Lajos szovjet útinaplójában s másutt sem tanúsít elég rokonszenvet a küzdő-küszködő szocializmus iránt. Igaz, hogy a népi mozgalom nyitottabb volt jobbfelé, mint lényege kívánhatta volna, s hogy Karinthy gyakran adta színvonalánál lejjebb. A baj az volt, hogy ezek a részigazságok egy föld alá kényszerült mozgalom ítéleteiként estek latba. S ez súlyosabb következményekkel járt, mint a más oldalról elhangzó hasonlóan sommás megnyilatkozások. Hogy mire gondolunk, nyomban kitetszik, ha az 1929-ben kirobbant új Ady-pörre emlékeztetünk. Amit e pörben Kosztolányi, Márai, Szász Zoltán és mások Adyról; Bajcsy-Zsilinszky lapja, az Előőrs és sokan mások Kosztolányiról írtak, s amit Földessy Gyula Babitsról és Kosztolányiról akkor cs később előadott, legalább annyi igaztalan kíméletlenséget tartalmazott, amennyit az előbb idézett Ítéletek. A személyes indulat s az ellenfelek személyét érintő bántás Hatvány Lajos Babitsról, Schöpflinröl szóló fulmináns cikkcinek épp olyan gyakori, mondhatni, természetes tartozéka, mint majd a népiek és ellenfeleik között zajló vitáknak. Az irodalom és a publicisztika szervesebben és nyíltabban kapcsolódván, mint napjainkban, a politikai és személyes érdekek: vonzalmak és ingerültségek a kritikának szinte minden áramlatában érvényesültek. 14 Uo. 1936. 2. sz. 136. '* Uo. 1937. 1. sz. 1. - Vö. Korunk, 1937. 7-8. sz. 604. \ "Uo. 1935. II. 799. " Uo. !9T>. II 021. ••Gondolat, 1935. 3. sz. 240 244 Uo. 1937. 5. sz. 278. |° Szabad Szó, Párizs, 1936. dec. 12. ''Sarló és Kalapács, 1936. ápr. I. • Uo. 1937. ápr 4. " Magyar Nap, 1937. ápr. 1. 14 Korunk, 1935. 960.
