Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Miklós Pál: A marxista irodalomtudomány történetéből
Számos fontos irodalomtudományi dokumentum és klasszikus fordítása is napvilágot látott ebben az időben orosz nyelven. Az ilyen munkák közül leginkább természetesen a XIX. századhoz, illetve a felvilágosodáshoz, racionalizmushoz, materializmushoz kapcsolódókat fordították ebben az időben. Míg a húszas években lefordították és kiadták Oscar Walzel (1923), Freud (1925), Schücking (1928), Wölflin (1930) egy-egy munkáját, a harmincas évek elejétől kezdve szemmel láthatóan megváltozott a tájékozódás fő iránya s ezt a fordítások is jelzik: a sort Winckelmann antik művészettörténetének kiadása (1933), Eckermann beszélgetéseinek és a német romantika irodalomteóriai dokumentumainak, továbbá Leonardo da Vinci írásainak kiadása (1934) nyitja, folytatja Schiller esztétikai írásainak, majd a francia realizmus irodalmi manifesztumainak kiadása (1935), aztán következnek Lessing (Hamburgi dramaturgia), Goethe, Diderot (1936). Míg tehát a húszas években sok irányú tájékozódásnak lehetünk tanúi, és a szakirodalom nyugati teljesítményének aránylag friss, XX. századi termékeit fordítják le elsősorban, addig a harmincas évektől kezdve a kortársi nyugati, polgári irodalomtudomány müveinek lefordítása abbamarad, s helyét csaknem kizárólagosan a XIX. század esztétikai és irodalomelméleti dokumentumainak a közzététele foglalja el. 14 Mindezt összefoglalva bízvást állíthatjuk, hogy a szovjet irodalomtudomány ebben az időszakban olyan eredményeket ért el, amelyek alapjául szolgáltak a nemzetközi szocialista irodalomtudomány további fejlődésének. Tendenciája alapvetően helyes volt, mert tevékenysége fő vonalát az a gondolat képezte, amely az első szocialista tömegkultúra létrehozását és továbbfejlesztését szolgálta. 4. Kétségtelen azonban, hogy kezdettől fogva mutatkoztak az irodalomtudomány fejlődését korlátozó jelenségek is a szovjet művelődéspolitikában. Nem lehet mellékesnek tekinteni azt a tényt, hogy a szocialista irodalomtudomány bázisát képező szovjet irodalomtudomány a személyi kultusz és a dogmatizmus megjelenésének, ki\ irágzásának és uralkodó erővé válásának körülményei közt jött létre. Anélkül, hogy a személyi kultusz általános kérdéseit feszegetnénk itt, csak annyit jegyzünk meg hogy az irodalomtudomány vonatkozásában a személyi kultusz és a dogmatizmus súlyos károkat okozott ugyan, de ez nem változtat azokon a tényeken, amelyeket fentebb ismertettünk, s amelyek értékeléseként le kell szögeznünk, hogy a szovjet szocialista irodalomtudomány kialakulásának időszakában alapvető tendenciája helyes és történelmileg szükségszerű volt, s eredményei is ennek a történeti szükségnek szempontjából tekinthetők alapvetően pozitívnak. Azok a negatívumok és hiányosságok, amelyeket a személyi kultusz rovására írunk, nemcsak a személyi kultusz hosszú ideig tartó uralmának következményeiként váltak súlyos, égető hiányosságokká. Tagadhatatlan, hogy a kezdeti intézkedések között is voltak olyanok, amelyek alapjában elhibázottak, kárt okozók voltak. Ilyen volt pl. a szociológiai irodalomtudományi iskolának (és még korábban a formalista iskolának) adminisztratív úton való felszámolása, amely a RAPP és más írói 14 KjMVMM JlHTepaTypuflH 3HiiHKaoncAHH, T. 4. 376—378. M. C. KaraH: BHÖJIHOI pa(J>HMCCKMft VKa3aTCJlb K J1CKUHHM UO MapKCHCTCKO —JlCHMtlCKOii aCTCTMKC \Í30.. JleHHHrpaACKOl O VioiiicpcHTeTa, 1966.
