Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

ÁGH ISTVÁN AZ Ő NAGY BARNA SZEMÉBEN Csúcsa alatt októberi esőben a Körös, mint a bélcsavarodás, mint az ország eltűnőben, visszajövőben, de forrásától tudja a Tiszát, valaki néz a rohasztó időben, lát romkirályt és romkirályleányt, Ady Endre, csúcsai méltóság, s ott jár egy árnyék cserkészvezér-fovel, nem ül le saját asztalához Boncza Mikulás. Ne is üljön, mert Ady úr az Úr, utolsó árpádházi király, utolsó költő, végső kálvinista, de televény a magvető cipőjén, de vörös borral véresített abrosz, kimoshatatlan, akár Ágnes asszony vászna a Sebes-Körös jobb felén, Ady Endre, haláloságyi zsenialitás, fehér fityulás túlvilági nők mellére szálló költemény, akit hiába ér tetten a piktor, dísztemetés, tor. Nem azért jött, mert paszomány os menték alkonyatát pipázta volna át, nem hogy nepper, tollas svihák, századeleji minesánger énekelje a tavasz bimbaját, nyisson új szóbazárt, Ady Endre, Nagyvárad, Káptalan utca 10, ahogy vonata Párizsba visz, aláveti magát Latinovits. Nagy szeme barnájában, ahogy kiköthetem tekintetemet, száz év óta, ahogy nem ereszt, követ a teste, 8