Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

CSOÓRI SÁNDOR ZÚZMARA-KOSZORÚT A SÍRRA Visky Árpádnak Eljött az emlékezés ideje és mi emlékezünk. Zúzmara-koszorúkat rakunk illendően egy sírra: a behavazott ország szemérmes ajándékát. Mert el kell hitetni a világgal s magunkkal is, hogy értünk a kegyelethez, a gyertyagyújtáshoz, a föltámasztás ingerlő mesterségéhez. Higgyük és hitessük is el, de közben jói vigyázzunk, be ne következzék a csoda, mert akinek az emlékét most megudvaroljuk: a legveszedelmesebb fajtájú föltámadásra várakozó. Közönséges nevén Ady Endre. Hitetőbb nevén: Isten Szörnyetege, Tűz-csiholó, Eltévedt lovas, Halál-Úr jószomszédja, száz-iramií, pompás magyar. S neveztetik egyszerűen csak Ember fiának is, ki fólnyomulv a minden halottak élére, fóldrengéses virágot tűzött kalapja mellé, mint a vőlegények. Lábujjhegyre, emlékezők! Puha macskatalp-sarukba, emlékezők, vatta-csizmákba, mocsár-papucsba! Mert a legzsengébb sarokvas csikordulására is magához térhet és vége zavartalan ünnepeinknek, a futóhomok-szavak diadalútjának. A zeneakadémiák tapétás falát koporsó-rakéta üti át és vége a dísz-helyeknek; a páholyok lehullnak, mint korhadt varjúfészkek. Vége kicsinyes szerelmeinknek: a Léda-fátylakat lebegtető sóhajok visszamenekülnek a tüdőkbe. Es dózsás szemek nézik majd újra a behavazott nőket, a vér-szekér nyomát odafönt. Gyémántlanak jég-Bakony ok, jég-hazák, jég-Párisok s a Balaton kazamatáiban hal-gyertyák gyúlnak ki egymásután. Lélegzetvisszafojtva, emlékezők! Koszorút a sírra, emlékezők! Vastag hófújásokat a száj elé, emlékezők! Majd csak túléljük ezt a gyönyörű, ezt a hideglelős, ezt a fulladásos napot is.