Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

BONCZA BERTA (CSINSZKA) VALLOMÁS A CSODÁRÓL Figyeljetek rám, fiuk-lányok, hadd testálom örökre rátok a Csodát, mit szememmel láttam, kezemmel fogtam, simogattam, szivét szivembe befogadtam... Nem láthatjátok többé mását, emberformában élő társát a Csodának, ki lánggal égett, míg egy órában porrá égett. Égig lobbant az égő fáklya, könnyes szemem rémülten látta a fényt, ami elemésztette. Kezem még a kezét kereste, kezem be tévedt finom ujját, keskeny körmét, karcsú csuklóját. Barna haja lobogó selyme tegnap még vállam havát verte, igéket hirdetett a szája, vonagló ajka bús korállja áldást és átkot hagyott rátok... Emlékezzetek, fiuk-lányok. Szemem bámult arcokra vonza ma is bőrének izzó bronza, sötét szemének kékes lángja éget ma is egy más szempárban, szeszélyes rajzú, meleg szája rámijeszt egy idegen szájban, mégsem lesz neki soha mása, mert a Csodának nincsen párja. Homloka iveit boltozatja alatt tüzelt két, bús szeme, megbabonázón fekete, óriás tava a titoknak, sírásoknak, szédült álmoknak. Sorvasztó tüzü rosszasága mélyén vezekelt a jósága. 33