Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

ZSOLT BÉLA ADY ENDRE ÉBRESZTÉSE Vitorlás szók a tengerre kifutnak s a lelkeken felajzó szél zörömböl. De e naptáncos, tavaszi örömből szálljon e más, megváltott márciusnak első igéje siketűlt füléig. Hirdesse őt e hónap, mely övé lett nem pengetett szó, de vérzése jussán. Hogy e bús, buckás napkelet pusztán legyen más hit, más március és élet: kiadta testét a gonosz szeleknek. Akkor a telek mindent behavaztak, a szívek mélyen s feketén aludtak. S ő egymagában indult el az útnak, uri vadásznak tér ki s a csikasznak: káromkodott és daccal fütyörészett. De hitlen vággyal s tagadva akarta, hogy harang zengjen, hol kolompok szólnak. Erében erjedt mindenkor e hónap, Szent részegséggel forró, csodatarka Tüzét s színeit hívta a tavasznak. Első tavasza megújult magyarnak, s víg harsogása legyen az övé ma! Eszmék szüretje, boldog primavéra, szivárványa az elmúlt zivatarnak legyen a sírdombján apotheozis! Ő nem múlt el és fólneszel fülelve, ha új kínoknak szent dühe kirobban. E föld tört szíve dobog a sírodban s holnap talán új dal kell, Ady Endre: „Ébredj, valahányszor ébresztünk!"