Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

VAJDA ENDRE A GÉNIUSZ SZÜLETÉSE Ady szellemének Mit bánod a villámot, mely vakítóan belédsujt? Mit bánod perzselt tested ésfoszló lelkedet? Mint lánggá szentült élet, dörögve, felsuhanva, Fölötted fehér szárnnyal, magadból kirohanva, Széttárulva, repesve a Géniusz lebeg. Egy szennyes patakot látsz: a véred. Hadd rohanjon. Húsod pörkölt szaga émelyít: ott hagyod. Büszke napjaid szárnyas pávatollát kitéped. Egy szárny csap ás s a por befújta gyatra lépted. Emésszenek meg nap, hold, szelek, tüzek, fagyok. Az utcasarkokon kísértetként találod Magad koldus alakját, roncsolt, züllött tetem Vár rád a leprások közt, az is te vagy, és járom Nyomja szolgák nyakát, bujdosol a határon, Ezerré törsz ezer leejtett életen. De száll a Géniusz, szárnyának friss pihéje Már gyémánt és hasít: a felhőkárpitok Szétszakadnak, tavak kiszáradnak, kiégnek Csillagok, meglazulnak oszlopai az égnek S a legmagasabb trónon felébred a Titok.