Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

TERSÁNSZKY J. JENŐ ADY ENDRÉHEZ Bizony Bátyám uram, nagyon Elburjánozta a beteg S kolduska magyar kerteket A sok ügyes, rusnya gyom. Nagy igazsága Ady Endre, Hogyha e tidvirágos mábúl Tarlóbb, küzdőbb Tegnapba bámúl Inkább búsan s szégyenszemre. Hisz e véres s füstös világ, Tikkasztja jó-kertész szemét, Miként a sok büdös szemét, Csinált illatú virág. Mesterem, kertészek kertésze! Nem sérteném, ha így szólnék Véle, En, legravaszabb kertészlegénye? Ne hajtson e hazug vészre. Vagy elpártolt tán egy híve S az Idő, mindközt leghívebb, Hogy hitlen, bánatos, rideg Lehet fáradt, nagy szíve? Majd kimarakodják maguk, Az őrültek. Es a kontárok Kiültetgetik kis magtárjok S nem marad meg irmaguk. Jó kis víz az Idő esője, Elmossa e sok majmot, hóhért, El a műmagot, el a sok vért S igazbb buzog s csírázik tőle. Hitvány hízelgőnek ne lásson, Magától csenvén pár magot S ha méltó nem, hálás vagyok... Mert léha, gonosz kacagásom Szeretném csak csüggedt szívébe E szörnyű, ostoba időkön...