Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

SUMONYI ZOLTÁN A VERES PÁLNÉ UTCAI LAKÁSBAN A Veres Pálné utcai lakásban - szőnyegek, kanapék, függönyök, fotelek között már sohasem érezte jól magát. Akkor - tizenhét őszétől már a hotel-szobákban sem tudott volna megmaradni; sem Monté Carlóban, sem a Csorba-tónál, de még a Rue Casimir Delavigne-en sem. Fárdt volt, s beteg. Még otthon, Mindszenten, még ott csak eltöltött néhány jobb napot. (Ülnek az udvaron, asztal körül a politúrozott székeken, térdére omlanak az abrosz kivasalatlan rojtjai, s elnéz a nyári délutánban a petúniák fölött...) De itt, a Veres Pálné utcai lakásban a biedermeieres bútorok közül már csak az ágyát szereti. Hagyják őt békiben! Minek ez a bakfis-röpdösés körülötte?! Hogy a kopottas démon-asszony-sikket ódivatúbb, „kékszemű lyány" követte, úgy látszik, így se lett jobb. Már hagyják békiben! Csak befordulna a falnak. Csak ne kelljen híreskedni, kezelni, csak ne kelljen felöltözni többet, csak befordulni a falnak, s hagyják őt békiben! Nagyon elfáradt már. Nagyon elege van.