Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

OLÁH GÁBOR ADY ENDRE HALÁLÁRA Suhan csolnakod. A fekete víz Nehéz rózsákkal hímzett mese-bársony. Evező nem ver. De gyémánt uszály Lobog a rejtelmes halál-csapáson. A csolnak ormán állsz, árnyékkirály, Köd-alakod a túlsó partra réved. Homlokodon csillag ég, s bíborán Izzik szívedben el nem élt sok éved. Es szíved reng, finom harangvirág, Árva dalok ütemét zengi fájva, Es dús fürtű krizantém beesőz Virágzáporként, álmok bús királya. Friss éllel csengő verseid szabad Halál csapatban csolnakodba hullnak, Hogy hű szolgákként együtt égjenek Szent máglyáján az elhanyatlott Úrnak. De lángok szárnyán örökebb körök Ormaira ifjúit örömmel érnek, Hírét verik évek bércein át Apollójuknak, a lélek vezérnek. A régi bánatok, magasba tört Lelked vetett árnyéka, elomolván: Téged siratnak, mint elégiák Tompa fájdalmak csillagtalan ormán. Dalolnak a kínok, tört láncukat Szabad iramban csörgetvén az égre. Márvány arcodba új mennyboltozat Mosolyog: kis örömök tiszta kékje.