Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

NAGY LAJOS ADY ENDRÉHEZ Ady Endre - te bús, fájó ideg „Legv érzőbb vérző" a földtekén Fajtádnak furcsa fólviharzásában Most csöndes szittya - szomorú legény. Most csöndes s igaz. Igazak tolmácsa Mindig harcos - most békét hirdető, Magasra szított nagylángolások közt Fájón vajúdó, titkos őserő. Ady Endre - én dallal köszöntlek A lelkemből tépem ki ezt a dalt. Hozzád verődő bús, beteg a lelkem - Mert halálig szeretem a magyart. Szeretek mindent, mi víg magyar élet Jaj, most is a sok bús tort siratom Pedig a halál völgyébe ülőknek Életörömről volna sok dalom. Volna Neked is - tudom, még ezernyi... Sárt vágnak hozzád, ha zeng a dalod, Hallgatsz hát inkább, mert mi hárfád szentje - Bolond világ - most azt nem dallhatod. De én megértem - óh, sokan megértjük Meg nem írt nótád, hangtalan szavad De hozzánk is csak fájó hang verődik - Csitt csendesen, csitt, hallga, nem szabad. Csitt, nem szabad - most másoké a fórum Vesztett ügyekben más nyer most csatát, Más oltároknál várják most a lelkek Jövő időknek piros hajnalát. Véres éjekből támad-e majd hajnal Es hogyha támad, fólragyog-e ránk?... Ady Endre - mi Tamásként vitázunk, Mi vérbefúlni látjuk szép hazánk. vs*102