Bálint, nevezetben ki voltál Balassa : magyar költők versei Balassi Bálintról (Budapest, 1994)

CSÍKI LÁSZLÓ Balassi Bálint magyar imádsága Én költő nem voltam, én csak énekeltem, amit fülembe fútt a szél nagy futáson; száz ló is kidőlt alólam — elsirattam, és elsirattam - mert fájt - a dalolásom. Volt, ki a beszédet jobban tudta nálam, a szó nem volt kenyerem - s nem volt kenyerem. Egy lélegzetnyi kék ég, az volt vagyonom, azzal éltem - mint kőbe-vetett búzaszem. Semmim nem volt, hát szabadnak kellett lenni, de hitem másokhoz kötött - tán bolondság, mert hogy hűségem magamnak bizonyítsam: én futottam is, ha mások parancsolták. De ha kellett - és kellett -, a harcot álltam, ütöttem s hős lettem, hogy öltem emberül; de sose hittem, hogy az a fényes szablya, az a Hold ott fönn az égen engem elkerül... Én szavak helyett csak asszonyt szerettem, nevük - hogyha volt - csak kitalálás, játék; úgy szerettem őket: magam szerethessem, s elűzzenek, ha tán melléjük állnék. De borom s bánatom így sem volt elég, cimborák s barátok itattak reggelig: látni akarták, mit nem lehet: az álmom, s hogy milyen szép-furcsákat mondok még nekik. 84