Bálint, nevezetben ki voltál Balassa : magyar költők versei Balassi Bálintról (Budapest, 1994)

KÉPES GÉZA Az Óceánum mellett Balassa Bálint emlékének Nehéz bíborszín, feketébe játszó, ez jut eszembe, ha rágondolok. Hordott is bíbor mentét és sugárzó arca fölött kócsagtoll lobogott. Súlyos kardot övezett derekára, ujjain csillogó, vastag gyűrűk. Bajsza: feketerigó kajla szárnya. Szemöldöke bozótnál is sűrűbb. Ki ő? Nagy úr, útonálló, kalandor, botrányhős, költő: délceg trubadur. Űzi a vágy, dicső tettekre gondol: lelkében vad harcok vihara dúl. Nyargal s mögötte zúg a megvadult raj: lovasrohammal várat foglal el. Kanásztáncán elhűl a bécsi udvar, kifent dámák szíve dobolva ver! Három csillag: a pénz, a nő s az Isten biztatta-csalta egy életen át. Pénzt hajszolt s nőkbe botlott minden ízben, s Isten hívta, ha enyhülésre várt. Világgá bujdosott s az Óceánum partján egy hang rivallt: „Hazádba térj!" Halál süvöltött rá, akár a számum, testéből honni földbe folyt a vér. A cefre, szőlőfürtök mocska, szennye pálinka lesz: tüzes és tiszta íz; föld, levegő, fény zamata ég benne Ily tömény mámor az ő verse is. 59