Bálint, nevezetben ki voltál Balassa : magyar költők versei Balassi Bálintról (Budapest, 1994)

IV Diana, az vadászmesterségnek istenasszonya, Balassa Ferencnek keserves halálát hallván, Delos szigetéből kijő az Nyírségre, s rettenetes átkokkal illetvén az földet, kesergi az úrimnak halálát nagy sírásval, kihez Mars, az hadakozásnak istene is aláérkezvén az égből, keserűségét Dianának enyhíti szavával, sok okokból mutatván meg, hogy dicsőséges halálának böcsületi érdemével az úrfiú fellyülmúlta az emberek kesergését, kit Phoebus is vagy Apollo, az bölcsességnek istene, bizonyítván, az úrfiak felől való Isten végezését hozza közbe, hogy jószágos cselekedeteknek érdemiért, régi mennyei végezésből rendeltettenek az halálra, ki által az Isteneknek gyüleközeti társaságába foglaltatnának bé, mivelhogy az emberi rendet és e földi lakást érdemekkel föllyülmúlták volna. Delos szigetéből ez minap Diana Jőve Nyír földére, rongyossan, fáradva, S leülvén panasszát így kézdé el sírva: Keserűségemre termett vad fóldhatár, Kín hadát folytatta széllel dühödt tatár, Ne szálljon rád soha ékes szavó madár. Egbeli Holdom is vonja meg világát, Ne ontsa egy fű is rád semmi virágát, Hogy így vőd el éltem ragyogó villámát. Hazámban felnevelt fő vadászmesterem, Ki vadászim között volt főbb hívem s képem, Elvesztéd előlem rontván csudaképpen. Tudom, károdot úgy soha nem kereste, Hogy ezt érdemiette volna tőled teste, Mint ím, történt szörnyú sebekben eleste. 23