Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Mózes Huba: Illyés Gyula és Erdély. Illyés Gyula és Románia

Ó, hű tekintet s gondolat, védelmezzétek váramat ködtől, mocsoktól, biztosan járhassam veszélyes utam... Az irodalomról szóló, de szükségképpen nemcsak az irodalommal foglalkozó írások közül a vallomásokra, nyilatkozatokra utalnék. Ilyen nyilatkozata jelent meg Illyés Gyulának az Erdélyi Helikon 1930. januári számában, a Fiatal magyarok című, Vallomások és vélemények a magyar irodalom hivatásáról alcímű összeállítás keretében. Az írásból a fiatal költő önjellemzése ragadhatja meg a figyelmet: „Verseim legnagyobb része helyzetkép. Mint egy vándorló lélek, emberből emberbe szerettem volna szállni, és bekuporodva egy zsellér, egy öregasszony, egy haldokló lány szembogara mögé, elmondani, milyen erkölcsi vagy művészeti szépségtől melegszik át, vagy milyen rútságtól csukódik le iszonyodva az a szem." De nem kevésbé érdekes az a részlet sem, amelyben a vallomástevő felsorolja, kiket kedvel a régebbi és újabb magyar irodalomból: „a régiek között legjobban Balassát, Berzsenyit, Petőfit, Kemény Zsigmondot szeretem. Az újak közül a szimbolizmus olcsó trükkjeitől megtisztult Adyt, Babitsot, Füst Milánt, Gellértet, Tóth Árpádot, Szép Ernőt, Kassákot, akik mind megértek már egy igazi, magasvonalú revízióra. A legújabb magyar irodalom hihetetlenül gazdag [...] A költők közül, akiket ismerek: Erdélyi Józsefet, Déry Tibort, Szabó Lőrincet, Berda Józsefet, Fenyő Lászlót, Fodor Józsefet, József Attilát szeretem. A nők között kétségtelenül Török Sophie a legelső. Sőt, azt hiszem, Kaffka Margit óta ő az első igazán költői költőnő." És végezetül, íme, még egy mondat, amely sajátosan kapcsolódik áttekintésem tárgyához: „Az erdélyi irodalmat, sajnos, nem ismerem" jegyzi meg nyilatkozatában Illyés Gyula. Fél évtized múlva, 1935-ben, a Família című nagyváradi folyóirat szervez ankétot a magyar-román viszonyról. Az ankét anyagát közlő újabb kötetből a folyóirat két kérdését és Illyés Gyula két válaszát ragadnám ki. Az egyik kérdés: „A két nép művelődése elegendő alapot nyújthat-e a megegyezés nagy épületéhez?" Illyés Gyula válasza: „Sajnos, nem; de a munka megkezdése mégis elegendő abban a reményben, hogy a példaadást más tényezők is követik majd." A másik kérdés: „Az író műveivel ellensúlyozhatja-e azt a meghasonlást, amelyet apolitikus működése, szándékosan vagy tudattalanul, felidézhet?" Illyés Gyula válasza: „A pillanatnyi érdekek által vezetett politika mindig ellentéteket támaszt a népek között; az örök irodalom hivatása viszont az, hogy egy magasabb eszmevilág, az emberiség ereje által hidat verjen a pillanatnyi ellentétek közé. A goethei »világirodalom« a népeknek igazabb és tartósabb közössége lehet, mint a Népszövetség."

2 Lényegét illetően ide kapcsolódik az a beszélgetés is, amelyet Látó Anna folytat Illyés Gyulával, s amelynek szövege a Brassói Lapok 1935. május 19-i számában olvasható. A beszélgetés során a költő ugyanazoknak a gondoknak másik vetületét érinti: „Mintegy két évvel ezelőtt lent jártam szűkebb hazámban, a Dunántúlon, s 283