Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Lengyel András: Illyés Gyula és Bibó István. A magyar művelődéstörténet szerkezeti sajátosságaihoz

Lászlótól is fölemlegetett - „diplomáciai" érzéke az ötvenes években is a szellemi élet centrumában tudta tartani, jóllehet az ő politikai mozgástere is jelentékenyen beszűkült s deformálódott. Bibó viszont, megfosztva egyetemi tanári állásától s akadémiai tagságától, rosszul fizetett közértelmiségi, könyvtáros lett, aki részben a körülmények szorítása, részben tudatos választása révén minden közszereplésen kívül került. Ennek az újabb, 1956-ig tartó szakasznak a jellemzője az a jellegzetes elitértelmiségi összetartozás-ápolás volt, amely elsősorban annak az irodalmár és művészértelmiségnek a körében élt, amely már érett s megszilárdult világnézettel került szembe a rendszerrel. Egyéni és familiáris összejárások, egymás közötti véleménycserék, egymás érzelmi s intellektuális erősítése - általánosságban ezekkel jellemezhető Illyés és Bibó ekkori viszonya is. Dokumentum azonban minderről alig van. Az Ozorai példa 1952-es kiadásába írt Illyés-dedikáció (Bibó Istvánéknak szeretettel, Illyés Gyula), a Bibó Annácska 1953. márciusi temetését is regisztráló naplójegyzet

2

3 s mindenekelőtt Bibó kései életútinterjújának ide vonatkozó utalásai említhetők meg. Ez utóbbiakból tudjuk, hogy Bibó ekkori társaságába, „nem olyan gyakori összejövések formájában", Illyés is beletartozott. (Bibó ilyen összefüggésben még Borsos Miklóst nevezi meg, „elsősorban" azonban nem őket, hanem Sárközi Mártát és Németh Lászlót említi.

2

4) Konkrét epizódokat azonban ez időből alig ismerünk. Mindazonáltal az időben első találkozási pont mindjárt fontos és jellegzetes. Bibó az őt faggató Huszár Tibornak elmesélte az Egy mondat a zsarnokságról keletkezési körülményeit. Emlékezéséből tudható, hogy ezt a méltán híres, nagy versét Illyés valóban 1950-ben írta, méghozzá Tihanyban egy „kora tavaszi vagy késő őszies időben" együtt eltöltött három nap során, „egy nagy esti beszélgetés után".

2:

1 Bibó sajnos nem idézte föl egykori beszélgetésük tartalmát, csak azt jegyezte meg, hogy Illyés „azóta is emlegeti, hogy nekem az volt a megjegyzésem: egy kicsit hosszú mondat" ez a vers.

2

6 Okkal föltételezhető azonban, hogy Illyést a beszélgetés inspirálta versírásra, vagy legalábbis közben ott kavargott benne mindaz, ami akkor kettejük között szóba került. Az ugyanis elképzelhetetlen, hogy egy ilyen eszmecsere során Bibó ne mondta volna el, hogy látja ő a berendezkedő Rákosi-rendszert. S Bibó mint korábbi, A szabadságszerető ember tízparancsolata címmel ismertté lett magatartási kódexéből is kiderül, maga is a szabadság (illetve a szabadsághiány) egyféle totális fölfogását vallotta. Bibó azt írta, a szabadság egy és oszthatatlan, s az egyes ember szabadságának sérelme mindenki más szabadságát korlátozza. Illyés pedig ennek az elvnek a másik oldalát fogalmazta meg, amikor versében kimondta: „mindenki szem a láncban". Ezt az inspirációt annál inkább is föltételezhetjük, mert ismeretes, hogy az egyéneknek a káros folyamatokban játszott önkéntelen és öntudatlan szerepét Bibó mily jelentősnek, sőt folyamatmeghatározónak tartotta. Az 1944-es deportálásokról például az volt a véleménye, hogy abban a legfőbb tényezők „nem a tudatos gazemberek és őrültek voltak, hanem azok a lagymatag emberek, akik gyávaságból nem mertek népszerűtlen álláspontot elfoglalni".

2

7 Nagy valószínűséggel állítható tehát, hogy az Egy mondat keletkezését Bibó önkritikus és felelőssé^ébresztő helyzetelemzése inspirálta. (Hogy a vers formai fölépítésének mintája Eluard híres szabadság-verse volt, ahogy Péter László állítja, e szempontból mellékes kérdés.) 24