Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Lengyel András: Illyés Gyula és Bibó István. A magyar művelődéstörténet szerkezeti sajátosságaihoz

szocializmusba, s azon át abba az új erkölcsiségbe, melynek épp a szocialista eszme a legfőbb tünete."

7 Am, ő is úgy vélte, ez még nem közvetlen aktualitás nálunk. „A történelem egyenese nem a mértané. Népe útján egyenest épp az halad, aki kellő helyen akár vissza is kullog az akadályok félrevetésére."

8 S a Válasz, körét - a régit is, a „másodikat" is - éppen ilyen „akadályelhárításra" szövetkező szellemi csoportnak vélte. Véleménye szerint: „így lett ez az írói csoport egyszerre társadalmilag haladó, nemzetileg (mert hisz a baj elől ő is a nemzetbe húzódott volna) látszólag maradi, valójában mindenképpen fel adatteljesítő [...]. Eredménye hármas. [...] Izzóra fújta a magyar agrárszocializmus szétrúgott parazsait. Kiragadta a magyarság fogalmát az ellenforradalom markából, s öntudatra ébresztve az értelmiség, különösen a vidéki értelmiség nem kis seregét, a magyar sors gondolatát a társadalmi fejlődés, sőt társadalmi forradalom irányába hajlította."

9 S arról sem hagyott kétséget, hogy azt tartaná kívánatosnak, ha „a magyarság haladása végre az eszmék és események arányos ütemén folyna".

1

0 Ami - nem is nagyon leplezetten - bizonyos distanciát jelez azokkal szemben, akik, bármi megfontolásból, nem így akarnák alakítani a fejlődést. Tudjuk, Illyésnek ezt a programcikkét - még megjelenése előtt, kéziratból - Bibó is ismerte, és valószínűleg véleményezte. Hangsúlyokban, stílusban, „beszédmódban" lehetett (s volt is) közöttük különbség; az aktuális lényegében ekkor aligha. A nagy cél „zárójelbe" tétele s az aktuális „akadályok" eliminálásának előtérbe helyezése a nagy célra figyelve - ez lehetett az a közös, ami együttműködésre, méghozzá éppen a népi mozgalom egyik frakcióján belüli együttműködésre késztette őket. 3 Sajnos, bár roppant tanulságos volna, e közösségvállalás kialakulásának, az egymásra találásnak részleteit nem ismerjük. Csak annyi bizonyos, Bibónak Illyés és Erdei között választania kellett, s ő az előbbi mellett voksolt. S valamikor 1946 első felében bekapcsolódott abba a szűkebb szellemi körbe, amely azután - mint véleménynyilvánításuk lehetséges fórumát - a Választ újraindította. A lapindítás kezdeményezője Illyés volt. Először a Magyar Csillagot akarta föléleszteni, 1945. november 10-én Németh László még arról írt neki, hogy „a Csillagban is segíthetnék neked; ha mást nem, korrigálni".

1

1 De hamarosan fölmerült, hogy inkább a Választ folytassák. Németh László 1946. január 10-i leveléből derül ki, hogy Illyés ekkor még hezitált, Magyar Csillagot vagy Választ csináljon-e.

12 Némethnek válaszolva azonban Illyés január 25-én már arról beszélt, hogy a „Válasz mellett állapodtunk meg. Az irányítást egy ideig én vállalnám."

1

3 Hogy a többes szám ekkor kiket fed, nem tudjuk, de az elhatározásba alighanem belejátszott a politikai térnek az a beszűkülése és polarizálódása, amely A magyar demokrácia válsága című Bibó-írás fogadtatása nyomán vált láthatóvá. Sőt valószínűleg igaza van Márkus Istvánnak, aki szerint Bibó hirtelen támadt „óriási tekintélye" is belejátszott az elhatározásba, hogy a Választ újra kell indítani.

1

4 Illyés jogcíme a szerkesztésre azonban nem mindenki előtt volt természetes. Naplója 1946. február 23-i bejegyzéséből tudjuk, hogy Erdei Sárközi Mártával megüzente neki: „Ő (Erdei) fogja 21