Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)
Varga Rózsa: Illyés Gyula és Forbáth Imre barátsága levelezésük tükrében
írásban 1924-26 között tíz publikációja jelent meg - igaz, hogy híres Anna-verse kivételével műfordítások. 1926 nyarán érkezett haza, s nevét már az az évben induló Dokumentumban, majd az az időbeli lapalapítási kísérletek - Együtt, Forrás, Munka, Láthatár, Új Föld csaknem mindegyikében ott találjuk, többségükben még az avantgárd esztétika hatását tükröző, azonban a jellegzetes illyési racionalizmussal szelídített versek alatt. Az első, az 1928-ban megjelent Nehéz föld című kötete verseinek többségére már a tömören tárgyszerű, az expresszionizmus és a szürrrealizmus harsány attribútumaitól letisztult nyelvezet és formavilág jellemző. Ilyeneket azonban már Párizsban is írt. A Szomorú bérest például „Szent Lajos szigetén, szemben a Lambert-palotával egy padon vetette papírra", 4 6 de Magyarországon először csak a Láthatárban jelent meg (1927 elején, majd a Népszavában 1928 márciusában). S éppen ez a vers nyittatta meg számára a Nyugat kapuit. Füst Milán írta Gellért Oszkárhoz küldött levelében: „Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljak valakit. Illyés Gyulának a Láthatár c. lapban megjelent versei közül különösen a Szomorú béres oly jó hatást tett rám, hogy az illetőnek írtam, küldje be nekem verskötetét. Nincs neki! ...rendkívül tehetséges, eszes és rokonszenves ember lehet.. ." 4 7 1927 végén nyomtatják ki nevét először a Nyugatban Duhamel Oroszországban című írása alatt. Az 1928-as első szám azonban lehozta szűkebb hazája újrafelfedezésének öröméből született Szülőföldemen című versfüzérét. Illyés hangja ebben a költeményben helyenként népdalcsengésűvé egyszerűsödött. Nemcsak a haza- és hazára találás örömét jelzi tehát Illyés költészetében ez a vers, hanem azzal összhangban egyben a magyar költészet hagyományaihoz való visszafordulást is. Az izmusok körülbelül két évtizedes magyarországi története után az ilyen visszafordulás lassan már általánosan érvényesülő tendencia volt a korabeli magyar irodalomban. Komlós Aladár az Erdélyi Helikon 1928 májusi számában Az avantgarde estéje címmel (és a még az ugyanazon évben megjelent Az új magyar líra című kötetében is) már valósággal elparentálja az izmusok irányzatait. Tanulmányának konklúziója ráillik Illyés költői fejlődésútjára is: „Maga az avantgardista művészet most van az átmenet hídján... Az új művészet megint a józan valóságművészet lesz, mint a múlt művészetei, a múlté, amelyről, kiábrándulván a csodatevő eszközökből, kezdjük megérezni, hogy mégis rokon velünk: mint mikor a megalázatosult tékozló fiú hazatér világot próbáló útjáról, s felismeri, hogy bizony minden rugkapálózásával alig jutott messzebb, mint az apja." Az új magyar líra ez időbeli szükségszerű stílusváltását a Nyugat második nemzedékének és az avantgárd irányzatoknak csaknem minden tagja végigjárta a maga módján. Béládi Miklós szerint Illyés szürrealizmusának végpontja a Sub specie aeternitatis című verse (megj.: Dokumentum, 1927), amely után költői útján továbbmenni már csak a teljes számvetés és egy új út vállalásával lehetett. Illyés is végigjárta tehát a kimerülésig az avantgárd líra lehetőségeit. Mindazonáltal - az itt közölt levelek tanúsága szerint is - a fordulat nála nem annyira egy tudatosan eltökélt stílusváltás következménye, hanem egy, a költészete tárgyának, szülőföldje valóban bukolikus hangulatot árasztó tájainak és emberi világának valóságából spontán adódó és adekvát kifejezési forma vállalásának eredménye. És mert ő maga is mindenekelőtt ezt a világot, amellyel egyazonnak tudta magát, ezt akarta szépségeivel, terheivel és 206
