Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Monostori Imre: Illyés Gyula és Németh László. Párhuzamok - kitérők - találkozások

A Magyarság és Európa című, ugyanekkor - 1935 tavaszán - írt könyve „magyar mérleg"-ének Illyésre vonatkozó értékelésében Németh mintegy folytatja az 1933-as 7arc«-beli körkép záró gondolatmenetét, nevezetesen azt, hogy Illyés Gyula a korabeli magyar és európai progresszív szellemi áramlatok valaminő lehetséges szintézisét testesíti meg. „Párizst járt, s a pusztán felnőtt fiú beszéli a műveltség világnyelvét, és beszéli a népdal feledésbe ment konvenciónyelvét. Költészetében úgy olvasztja össze a kettőt, hogy mondanivalója mind a kétfelé érvényes; a nép felé: egy feltörő osztály művelt szava; a műveltek felé: művelt szó a népből. Az új népiesség az ő mozgalmas, szívós szelleme révén magasabb levegőhöz, nagyobb láthatárhoz, jogosabb népszerűséghez jut. Figyel Párizsra és figyel Oroszországra, s kétfele járó szemével vissza-visszanéz oda, ahonnan jött: a földre. Rugalmas forradalmár, aki nem köti oda magát egyik irányhoz sem dogmával vagy túlzott erkölcsi aggállyal; a szovjet előretörés idején marxizmusában is magyar, s az ellenforradalmi szélben magyarságában is szocialista; mindig a résen a szeme, s mindig van gőze, mellyel a rést továbbfeszítse."

8 Ha részbeni vitánk lehetne is ezzel a határozott színekkel megfestett Illyés-portréval, az aligha vitatható, hogy a korabeli szellemi életben alkatánál fogva betöltött és betölthető szerep leglényegét igen találóan emeli ki itt Németh. Világos, tehát, hogy sokra tartja Illyésben mindazt, ami megvan benne magában is, és megbecsülést ébreszt benne Illyés mozgékonysága, gyakorlatiassága, rugalmassága, közvetítő képessége, melyek önnön lelki alkatából hiányoznak, vagy csak sokkal kisebb intenzitásúak, jelentőségűek. 1936 tavaszán szinte egy időben jelenik meg Németh méltatása a Puszták népéről és Illyés kritikája Németh regényéről, a Gyászról. Németh kivételes jelentőségűnek és kivételes jelenségnek tartja a Puszták népét. Legalább olyan értékesnek, mint addigi lírai termését. Időszerűségét úgyszintén rendkívülinek mondja: a Gömbös-féle reformtörekvések kimúlása után a tisztességesen gondolkodó magyar értelmiségieknek a „nemzet alatt" élők mellé kell állniuk. Másfelől Illyés kristálytiszta ábrázolása, helyzetképe, feltáró ereje mind „az elnyomók intellektuel-cselédei"-nek, mind pedig a „ködevő népistenítőknek" is figyelmeztetés.'

J Illyés Gyula egyetlen Némethről szóló írása a harmincas évekből a Nyugat lapjain jelenik meg 1936 májusában. Elismerése teljes. Kiemeli a Gyász hitelességét, az írói ábrázolás pontosságát és plasztikusságát, nyelvezetének tökéletes megfelelését a valósággal. A mű esztétikai értékei közül a komplexitásából eredő többirányúságot húzza alá; a Gyász egyszerre falusi, egyszerre magyar és egyszerre egyetemes emberi. „Műve a háború utáni új magyar írónemzedék regényirodalmának legjobb alkotásai közé tartozik" - summázza véleményét Illyés. És ez az a pont - 1936 kora nyara -, melyet Illyés és Németh szellemi kapcsolata első szakaszának, korszakának a zenitjeként tekinthetünk. A harmincas évek második felében ugyanis e barátság apályos időszakába lép - először. Illyést elragadja a politika (vezető szerepet játszik a Márciusi Frontban), Németh viszont jó ideig teljesen hátat fordít a közéletnek. (Azt például, hogy mi is az a Márciusi Front - Sienában magyarázza el neki Szerb Antal.) Abbahagyja a Tanút is, regényeket és drámákat ír. 172