Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Csaplár Ferenc: Naplótükrök. Kassák és Illyés, egymásról

avantgárd mozgalom széthullását s jeles íróegyéniségeknek az avantgárdtól való elszakadását. Mintha mindebben nem a társadalmi viszonyok gyökeres megváltozása, az avantgárd magyarországi közönségbázisának beszűkülése játszotta volna a döntő szerepet. Mintha Déry vagy épp Tamkó Sirató nem tartottak volna ki még Kassáknál is tovább a magyar avantgárd Gaál Gábor említette arcvonalán. Még merészebb kiigazítás volt, amit Illyés Kassák költészetének bibliai, vallási ihletettségéről, Kassák istenkereséséről írt. Gondolatai lejegyzésük után huszonöt évvel is eretnekségnek hatnak: „Ki beszélt a XX. század élvonalbeli magyar költői közül legtöbbet Szűz Máriáról, úgy is mint Szent Kisdedét dajkálóról, boldogságosról, úgy is mint a kereszt alatt zokogóról, fájdalmasról? És ki vajon isteni fiáról, Jézus urunkról, alakját hol ájultan kifeszítve, hol úti porban, hol habok fölött, hol felhők között idézve elénk? Nem Pilinszky, nem Rónay, nem Sík. Nem is Mécs. Hanem Kassák. Messze hagyva a múlt század - tán valamennyi magyar század - vallásos ihletettségű nagy lírikusát." Ezek után még egy figyelmet keltő észrevétel - és feladatkijelölés kutatók számára -, mégpedig Kassák angyalairól, „melyek olvashatjuk - még hitelesek voltak: mezítlábasok, tejszagúak, félreérthetetlenül nőneműek, akik éjszakai hálásra gyermeki szívünkbe szálltak vissza". Illyés „mélyebbről látó szeme" fölfedezni biztat azt is, hogy a lírikus Kassák „kezdettől a végig gyermeki szívéből beszélt", s hogy hűsége e szemlélethez „dac volt és kihívás". Benne vannak ebben az antisematikus portréban a múltra visszatekintő Illyés Kassákkal kapcsolatos személyes érzelmei is. Mint ő maga följegyezte: a „hála" s az „ingerültség", a „hódolat" és a „keserű lázadás". Az „ingerültség" és a „keserű lázadás" - a mozgalmi vezér Kassák diktatórikus hajlamai elleni lázadás - a naplójegyzetek későbbi részleteiben többször visszatér.

9 Illyést Kassák halála után csaknem egy évtizeddel is érzelmekbe vágón foglalkoztatta személyes kapcsolatuk kérdése. Még ekkor is veszteségként élte meg, ami közöttük a barátság terén meghiúsult. „Szeretni tudtam volna - jegyzi le 1975. április l-jén -; nem mindennapian szeretni is. Jelleme, proletárhűsége és puritánsága, családi körülménye (anyjával, lányaival abban az egyszoba-konyhás udvari lakásban) közel áll hozzám; még lakásaink is ott, Angyalföldön. Indoka nem egy közös hazaballagásunknak. Az ember az emberhez azért nem tudott odamelegedni, mert hiányzott belőle, meglepő mértékben, a jó férfibarátkozás eleme: nem ismerte a humort, nem bírta az ellenvetést."

1

0 Illyés ugyanebben a följegyzéssorozatban az elválasztó mozzanatokat számba véve eljut Kassák magyarságképének vizsgálatához. Még fenntartásait hangoztatva s talán túl szigorúan ítélkezve is árnyaltabban látja a kérdést, mint 1967-ben Veres Péter. „Körültekintését - írja Kassákról - szűknek véltem: nem terjedt ki az egész országra, nem az adott társadalom - az itteni nemzet - teljes egészére. Komolysága, felelőssége egyre inkább a szociáldemokrácia adta - jobbadán csak biztatta - jövőszemlélethez kény tette."

1

1 Kassák hívei közül többeket talán megbotránkoztat, ám ugyanakkor egy kritikusabb irodalomtörténészi magatartás létjogosultságának kérdését is fölveti, amit Illyés 1974 szeptemberében a lírikus Kassákról naplójába jegyez: „Ráütök Kassákra: »Dölyfös és üres.« Kibírja. Aztán oldalról: »Karó. Száraz és csurom érzelgősség.« Meg se rezzen, 159