Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Botka Ferenc: Zárszó
Botka Ferenc Zárszó Qjotkfi Cferene Mielőtt a tényleges zárszóba kezdenék, szeretnék néhány mondatban visszatérni a tegnapi kerekasztal-beszélgetés egy részletére, Déry Eörsi István emlegette autóvásárlásaira. A hagyatékban található naptárnoteszek, amelyek - férj és feleség feljegyzésében - minden lényegesebb változást megörökítettek, pontosan rögzítik ezeket a vételeket. Ezek szerint az első Opel Rekord márkájú kocsit 1964-ben vásárolták, ezt 1967- ben ismét Opel Rekord, majd 1971-ben és 1976-ban egy-egy Reanault követte. Minden esetben az író saját számlájára, tehát nem állami juttatásként. Legfeljebb a vámok elengedéséről lehetett szó, ám azt az írószövetség bármelyik tagja megkaphatta, nem Déry külön privilégiuma volt. (Tanúsítom, a PIM egyik munkatársa is részesült benne.) Nem kicsinyességből térek vissza arra a bizonyos fán rekedt macskára, amelynek „nyivákolása” miatt Déry - állítólag - nem tudott aludni, s leszedésében az Aczél György közbenjárására szirénázó tűzoltók vettek részt. Minthogy egy hasonló esetről Déry az 1972. márciusi „hordalékában” is beszámol, nem árt leszögeznünk, hogy az a szegény macska nem az ő kertjében, hanem egy másik kerületben mászott a magasba és - sokkos állapotban - nem mert lefele mozdulni. Helyzete miatt - tizenhat nap után - az ottani állatbarátok kezdtek aggódni, s ők keresték meg éjjel telefonon az írót, aki kezdetben megpróbált tanácsot adni, s csak a következő napon látott hozzá mások hivogatásához, köztük „egy magas állású barátjáéhoz” is, ám nem sok eredménnyel. A kárvallottat végül egy tizennyolc éves iijú hozta le a földre - szirénázás nélkül. (A történetet, amely eredetileg az emberi együttérzést és összefogást példázza, érdemes a maga egészében felidézni A napok hordaléka című kötetből.) Sapienti sat. Ha valakit politikai szempontok alapján kívánnánk megítélni, felfogásunk szerint nem a különféle legendák nyomán kell tennünk (lábon, netán ülve vagy NSZK-ösz- töndíjjal vették meg stb.), hanem műveinek tartalma és történelmi szerepe alapján. Zárójelben hadd tegyem hozzá az elmondottakhoz: ha Déryben karrierista vagy pénzsóvár indulatok működtek volna, nem kellett volna semmi mást csinálnia, mint 1963 márciusában, első börtön utáni nyugat-európai útja végeztével elfogadnia a több oldalról is felajánlott menedékjogot, s megismételni - nyilatkozatok formájában - azokat a gondolatokat, amelyeket az írószövetség 1956. december 28-i taggyűlésén vagy néhány hét múltán az Avanti interjúvolójának elmondott. E lépést követően műveit az egyébként is megjelenteknek sokszorosaként adták volna el, s nemcsak abban a körben, amelyben így is elkelt. Jövedelmeiből ez esetben nem egy düledező balatoni kúriát vagy egy polgári méretekkel mért szerény villát vásárolhatott volna, hanem Szilasi Vilmos brissagói, tessini vagy Fischerék camaoirei kis palotáihoz hasonlót. Engedtessék azonban kilépnem az „érvelésnek” ebből az irodalmon kívüli övezetéből, amelyben annak idején Ady értékei ellen „zülöttségével” érveltek, ugyanúgy, 215
