Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Vasy Géza: G.A. úr X.-ben - és nálunk
^Oaiif íjéra Bori Imre munkája szólítja meg leginkább a jelenkori olvasót. Nem is kritika az övé, hanem alapos tanulmány, mintegy két ívnyi terjedelemben. Leírja, hogy 1956 tapasztalatai beleépültek e műbe. Meglátja az időkérdés központi szerepét, az időtlenséget. Mintha tudta volna - s talán értesült is róla -, hogy a regény eredeti címe Óra mutatók nélkül volt, s csak később, amikor Déry megtudta, hogy Carson Mc Cullers írt hasonló címen regényt, akkor változtatott ezen.” A világkép részletes tárgyalása mellett nagyfokú figyelem irányul a motívumokra: a roncstelepre, a szürke színre, a flóra és a fauna teljes hiányára, a láthatatlan tulipánra, szabadság és hazugság kettősségére. Méltó helyet kap Erzsébet rejtélyes és megfoghatatlan alakja. A Kafka világától való határozott megkülönböztetés mellett a József Attila- párhuzamok (Reménytelenül, Elégia, Óda) sem kerülték el Bori figyelmét. B. Nagy László ugyancsak tanulmány értékű írása gondosan elhelyezte az életműben az új és újfajta regényt. Úgy látta, hogy a modern nagyvárosok lázadó fiataljai, a beat-nemzedék képviselői, a galerik tagjai bizony már hasonlóan élnek és gondolkodnak, mint X. város lakosai. Monoszlóy M. Dezső a II. világháború roncsmezőire asszociált az X.-be vezető út kapcsán. Pándi Pál az életút és az életmű összefüggéseibe ágyazva azt állította, hogy a regény a szocialista eszmék megvalósíthatatlansága miatti kétségbeesés szülötte. Végezetül azzal is érdemes számot vetni, hogy melyek azok a fontos kérdések, amelyek a bírálatokban egyáltalán nem vagy csak elvétve kapnak szerepet. Ilyen mindjárt a negatív utópia műfaja; az idő és az időnélküliség szerepe; G.A. úr alakmás jellege, életsorsa, annak befejezetlensége; a börtön-képzet, egyáltalán a börtönfogalom értelmezése X.-ben. Tanulságos lehetett volna szembesülni a másik ember, az emberi közösségek, még általánosabban az igazság megismerhetőségének gondjával. Boritól eltekintve inkább csak utalások történnek fontos motívumokra, pedig külön vizsgálatot érdemelne az út, az utazás, a kényszeres gyaloglás, a „helybenjárás” - természetesen a börtönlét összefüggéseiben is, aztán a természet és annak hiánya, a munka és annak hiánya, vagy a nevetés, a kényszeres jókedv a lepusztultságban.10 A hazai kritikák többsége mereven szembeállította az 1956 utáni Magyarországot és a regény világát, holott egyrészt nem ez lett volna az elemzői feladat, másrészt 1956 - vagy még tágabban az ötvenes évek egésze - és a regény között valóban nagyon szoros és akár életszerűnek is nevezhető a kapcsolat. Több, korábban mereven elutasított külföldi útra vonatkozó kérelem után először 1963 tavaszán mehetett „nyugatra” Déry Tibor. 1963. március 15-én tartott bécsi felolvasása előtt rövid nyilatkozatot tett. Ebben határozottan kijelentette, hogy „1957-ben letartóztattak és börtönbe kerültem - véleményem szerint igazságtalan ítélet alapján -, és hogy - úgyszintén véleményem szerint - annak idején én jogos gondolatokat juttattam érvényre. [...] Ma az a helyzet, hogy szabadon írhatok. Egy korlátozással. Nevezetesen azzal, 29 Megjelent 1961-ben, magyarul 1972-ben. Az eredeti címről 1. Réz Pál: Kortársak Déry Tiborról. 117. 50 Ez utóbbi kapcsán a Rákosi-kor felvonulásaira, ünnepségeire ugyanúgy gondolhatunk, mint a börtönlét silányságára és az életerő, a remény ottani szükségességére. 119
