Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Vasy Géza: G.A. úr X.-ben - és nálunk
<7)auj £}éza minden lehetséges alkalommal próbáltak segíteni rajta. Ismeretes, hogy 1957 őszén Nyugat-Európában is komoly szervezkedés történt Déry megmentésének érdekében. A „mindössze” kilenc éves döntés alighanem ennek is köszönhető, s annak is, hogy a magyar írók döntő többsége aláírta az ENSZ-hez intézett tiltakozó levelet a magyar kérdés napirendről való levételének ügyében. Az írónak az ítélethirdetés utáni sorsában többnyire a személyre szabott könnyítések voltak túlsúlyban - eltekintve a márianosztrai közjátéktól. A lényeget illetően azonban sokáig nem mutatkozott semmi remény. Böbe például 1958 novemberében kegyelmi kérvényt írt az Elnöki Tanácshoz, s az elutasító választ 1959. április 14-én tudhatta meg. Ez egymagában öt hónapnyi csüggedt várakozást jelentett. Déry pártmegítélésének illusztrálására érdemes ez időből Kádárt Jánost idézni. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1959. április 28-án tárgyalta a Lukács György nézeteiről szóló előterjesztést. A főtitkár itt többek között a következőket jelentette ki Lukácsról: „Meg kell mondani, hogy a tapasztalatok szerint neki se becsületérzése, se lelkiismerete, se erkölcse nincs, arról nem is beszélve, hogy a párthoz, a rendszerhez hogyan viszonylik. Egy ember, aki miközben felvételét kéri a pártba, egy másik pártnál kér nyomást gyakorolni ránk, hogy Déryt engedjék szabadon. Ez politikai banditizmus. Meg kell mondani, nekünk vannak bizonyos kötelezettségeink, hogy védjük a pártot minden rendű és rangú ellenségével szemben.”12 A „másik párt” az olasz kommunista párt volt. Kádár fenyegetőleg felvetette, hogy Lukács személyét és postáját rendőri ellenőrzés alá is lehet helyezni, s akár azt is meg lehet tőle kérdezni, hogy nincs-e szándékában kivándorolni. Lukács és Déry itt egyazon megítélésű. Ehhez képest szinte váratlannak nevezhető, hogy „a felszabadulás 15. évfordulója alkalmából” meghirdetett részleges politikai közkegyelem során egyéni amnesztiában részesült Déry Tibor és Háy Gyula. S egyúttal a Rákosi-terror két fő alakja: Farkas Mihály és Péter Gábor is. így nézett ki akkor a gyakorlatban a Kádár irányította „kétfrontos harc”. Az első olvasók A rabok leveleit természetesen cenzúrázták a börtönben. Déryt - s más írókat, tudósokat - azért is engedték írni, olykor már a vizsgálati fogság időszakában is, hogy rávegyék őket a mind radikálisabb önbírálatra, egyúttal elvbarátaik elítélésére. A cellában keletkezett Déry-szövegeket időnként elvették, s felsőbb szintre továbbították, majd később visszaadták a szerzőnek.13 Ezekről a politikus olvasókról, véleményükről egyelőre nincs adat, csak a szabadulás utáni helyzetről vannak ismereteink. Déry Tibor általában a legfrissebb művét szokta a legkedvesebbnek, legjelentősebbnek tekinteni, s így volt ezzel a szabaduláskor is. Lélektanilag is érthető ez, hiszen nem akármilyen teljesítmény a börtönben ilyen nagyszabású művet 12 Zárt, bizalmas, számozott. In: Tájékoztatáspolitika és cenzúra 1956-1963. 190. 15 Réz Pál erről. In: Domokos Mátyás: Leletmentés. 1996. 128-129. 112
